Család

Infektológus: továbbra is főleg az idősek halnak bele a koronavírusba

A mára már megszokott operatív törzs sajtótájékoztatókról ismert Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője nyilatkozott arról, hogy máig kik a koronavírus egyes számú áldozatai.

A koronavírus-járvány halálos áldozatainak nagy része máig az idős, krónikus betegséggel küzdő emberek közül kerül ki – mondta el az infektológus hétfő reggel az M1-en. Szlávik János hozzátette, a hazai áldozatok száma változatlan, az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma 447, és a két újabb hazai halálos áldozat 90 év feletti, alapbetegségekkel küzdő beteg volt.

Enyhe tünetekkel otthon lábadozzunk!

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője ismét kihangsúlyozta, a járvány kibontakozásával az enyhe tünetekkel rendelkezők otthon is gyógyulhatnak. Ilyenkor néhány hét alatt enyhülhet a láz és a köhögés – tette hozzá. A kórházban csak a súlyos, sokszor életveszélyes állapotban lévőket kell kezelni, közülük körülbelül 10-15 százalék szorul gépi lélegeztetésre – mondta.

Viszont, akik már három napja jól vannak, az ő esetükben további, kéthetes otthoni karanténra van szükség, hogy ne adják tovább a betegséget, mert a szakemberek megállapították, a koronavírus a már teljesen gyógyult, már jó állapotban lévő betegek szervezetében is kimutatható.

Még több friss információ a koronavírusról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése