Család

70 éve házasok, most a vírus miatt hónapokat kellett külön tölteniük

Hónapok után először találkozhattak egymással egy New York-i házaspár tagjai, akiket a koronavírus-járvány 70 év után választott szét.

Jean és Walter Willard New Yorkban élnek. 20 éves koruk előtt jöttek össze, már 70 éve házasok. Az évtizedek során két lányuk született, és három éttermet nyitottak New York állam különböző részein.

A koronavírus-járvány viszont őket is olyan megpróbáltatás elé állította, amilyenben még nem volt részük. Jeant tavaly óta egy medencecsonttörés és kezdődő demenciája miatt egy idősotthonban ápolják. Az intézmény éppen otthonuk szomszédságában található, így a férje, Walter naponta látogatta, együtt volt vele. A járvány kirobbanásával azonban a New York-i idősotthonokban is beszüntették a látogatásokat, elválasztva egymástól a házaspár tagjait.

70 éve házasok (forrás: Europress)

Lányuk, Wendy a CBS 6 csatornának beszélt arról, hogy az apja állapota ezután rohamosan romlani kezdett. Nemrég elesett és agyvérzést kapott, Wendy ezt követően írt a Jeant gondozó idősotthon igazgatójának, hogy tegyenek kivételt az apjával, és soron kívül vegyék fel őt is az idősotthon lakói közé, mert a lánya szerint belehal, ha nem lehet együtt a feleségével.

Az igazgató ráállt a dologra, és egy szobába költöztették a házaspárt. Nemsokára, amint New Yorkban is enyhülnek a korlátozások, a gyerekeik is meglátogathatják őket.

Így érintette az időseket a koronavírus:

(Unilad)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top