Család

Kisiskolás testvérpár halt meg, miután elkötötték nagyanyjuk autóját

A 6 és 7 éves fiúk azután szenvedtek halálos balesetet, hogy titokban elvitték nagymamájuk autóját, majd nekirohantak egy fának.
Kisiskolások haltak bele az autólopásba.

A múlt héten az amerikai Missouriban történt a két kisgyermek halálát okozó tragikus autóbaleset. A testvérek közül az idősebb, a 7 éves fiú találta meg a nagymamájuk autójának kulcsát, majd 6 éves öccsével autózni indultak.

A Buick típusú személyautóval eleinte mezei és állami utakon mentek, majd a 7 éves sofőr váratlanul elveszített a kontrollt a kocsi felett, amitől a fiúk nekicsapódtak a szalagkorlátnak, onnan egy fának, míg végül az autó a balesetben felborult és kigyulladt.

A mentők már hiába érkeztek a helyszínre, a fiúk életét nem tudták megmenteni, akik nem voltak bekötve, és gyorsan is hajtottak.

A helyi hatóságok vizsgálják az ügyet.

(via)

Gyerekek a volán mögött – nem először lesz belőle tragédia:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése