Család

Fura járványügyi korlátozás: nem szexelhetnek egymással a nem egy háztartásban élő britek

Egy időre annyi a szeretői kapcsolatoknak és az egyéjszakás kalandoknak. A britek szexuális életét is érinti az új járványügyi intézkedés.

Egy időre le kell mondaniuk a hancúrozásról azoknak a brit állampolgároknak, akik nem egy háztartásban élnek. A koronavírus-járvány miatti június 1-től életbe lépő korlátozások értelmében ugyanis szabálysértést követ el az, aki egy másik ember lakásába lép, és az is, aki fogadja, vagyis vége a kényelmes pásztoróráknak. Kiskapuk azonban vannak a szexre éhes párok számára. Amúgy is kevesebbet szexelnek a párok a koronavírus miatt, így meg aztán pláne vissza kell, hogy fogják magukat a tüzes szerelmesek.

A koronavírus miatt nem szexelhetnek egymással a nem egy háztartásban élő párok.

Nincs szex, amíg tart a járvány? Fotó: Unsplash

A rendelet ugyan a szexre külön nem tér ki, de a szövege szerint „egyetlen személy sem vehet részt olyan két vagy több fő részére tartott rendezvényen, melyet zárt térben tartanak, függetlenül attól, hogy ez egy nyilvános hely vagy magántulajdon.” Eddig csak az követett el szabálysértést, aki egy másik ember lakásába lépett, de az új rendelet értelmében már nemcsak a látogató, hanem a vendéglátó is felelősségre vonható, írta meg az indirekt.hu.

A kiskaput a kültéri szabályozás viszonylagos lazasága jelentheti a pároknak: eszerint a szabad ég alatt akár 6 ember is részt vehet egy összejövetelen. Vagyis igény esetén akár csoportos szexre is lehetőség nyílik például egy parkban – vonja le a következtést a lap. Szakértők szerint egyébként egy hónapig ne szexeljen az, aki átesett a fertőzésen.

További híreink arról, hogyan hat a járvány szexuális életünkre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top