Család

Tudod, hogyan kell agresszívan barátkozni? Eláruljuk!

Most nagyobb szükség van barátokra, mint valaha, de hogyan lehet felnőtt fejjel barátokat szerezni?

Nem vagy egyedül, ha az elmúlt időszakban ráébredtél, hogy nincs elég barátod, és magányosnak érezted magad otthon. Most felerősödhetett ez az érzés, hiszen máskor körül vagy véve emberekkel a munkahelyen, tömegközlekedésen, boltokban, de pár hónapig kerülni kellett a tömegjeleneteket, így azok az emberek maradtak csak, akik igazán közel állnak hozzád és rádcsörögnek telefonon.

A munkahelyen, edzőteremben, szülők között barátokat keresni jó ötlet, de sok esetben fogalmunk sincs, hogyan lehet egy jó ismerősből a következő szintre lépni, hogy tényleg barátok legyünk. Dr. Marisa Franco pszichológus professzor, akinek a barátságok témája a szakterülete, öt tanáccsal segít, hogy felnőttként is képesek legyünk barátokat szerezni.

1. A barátság nem csak úgy megtörténik

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy természetes úton jönnek létre a barátságok, ami gyerekkorban valóban így van, ám felnőttként már kevésbé. Gyerekként belecsöppentünk olyan helyzetekbe az oviban, iskolában, ami megágyazott a barátságoknak, mert észrevétlenül létrehozta a folyamatos kapcsolódás és közös sebezhetőség állapotát.

Felnőttként azonban nem igazán adódnak ilyen helyzetek az életünkben, ezért azok tudnak igazán barátságokat kötni, akik az „agresszív barátkozás” mellett teszik le a voksukat. Az agresszív szónak ebben az esetben pozitív jelentése van, és tudatosságra utal: akkor tudunk felnőtt fejjel barátokat szerezni, ha nem vonulunk vissza, nem hagyjuk, hogy megrekedjen a kapcsolat, hanem nyomulunk, és elhívjuk a szimpatikus kollégát kávézni vagy az edzőteremben beszélgetést kezdeményezünk. Ide tartozik minden, amihez bátorságot kell meríteni, kilépni kicsit a komfortzónánkból, és vállalni, hogy visszautasításban lehet részünk.

Így szerezz barátokat felnőtt fejjel!

Nem lehetetlen felnőtt fejjel barátokat szerezni (Részlet a Koszorúslányok című filmből. Kép: IMDb)

2. A barátság nem arról szól, hogy lenyűgözz mindenkit

Ha úgy indulunk barátokat keresni, hogy a megfelelési kényszer hajt, és a pozitív visszajelzést várjuk el a többiektől, akkor nem lesz sikeres a küldetés. A szakember szerint ugyanis az emberek úgy működnek, hogy azt kedvelik, aki kedveli őket. Ezért ahelyett, hogy le akarnád nyűgözni a neked szimpatikus ismerőst, és ezzel erősítenéd barátsággá a kapcsolatot, inkább tudasd vele mindenféle módon, hogy mennyire kedveled. Logikus, ha belegondolunk: mindenki olyan emberrel szeret időt tölteni, aki elfogadja és akivel biztonságban érzi magát.

3. A barátsághoz kockáztatni kell

Ez nehéz falat, hiszen ki szeret kockáztatni? Senki. Mégis, ha közeledsz barátilag valaki felé, az azt is jelenti, hogy megnyílsz és kockáztatod az elutasítást, úgyhogy kell egy adag magabiztosság a barátkozáshoz, az biztos. Úgy kell nekiindulni, hogy biztos vagy magadban, hogy szerethető ember vagy, ami azért kemény feladat tud lenni.

4. A barátsághoz kitartás és idő kell

Nem lesz egyik pillanatról a másikra, a semmiből a barátunk valaki. Ez van, el kell fogadni, hogy mint minden kapcsolathoz, a barátsághoz is idő, energia és kitartás szükséges. Találkozások, beszélgetések, közös élmények gyűjtése – mindezt személyesen véghez vinni, csak így lehet barátságot kötni gyerekként és felnőttkorban is.

5. A barátsághoz kezdeményezni kell

Nem ülhetsz a babérjaidon, nem várhatod el, hogy mindig a másik keressen, kérdezzen, érdeklődjön és barátkozzon. Kölcsönösségen alapul egy barátság, úgyhogy muszáj kezdeményezni, még akkor is, ha amúgy azt gondolod magadban, hogy igazán lehetne már a másik az, aki felveszi veled a fonalat. Lehet ez a kapcsolatfelvétel akár csak annyi, hogy kommentelsz a közösségi oldalakon a posztjaihoz, a lényeg, hogy érezze, hogy törődsz vele és keresed a társaságát.

Olvass többet a barátságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top