Család

Ugyanannak a férfinek adta a veséjét, aki 16 évvel korábban az elhunyt férje szerveit is megkapta

A veséjét felajánló nő úgy érzi, kicsit közelebb került a halott férjéhez, miután ugyanabba a testbe kerültek a veséik.
kórház beteg

Egy floridai nő ugyanannak a férfinek adományozta az egyik veséjét, aki korábban az elhunyt férje szerveit is megkapta. Az asszony úgy érzi, ezzel kicsit közelebb került halott házastársához.

Terri Harrington férje, Barry egy munkahelyi balesetben vesztette életét 2004-ben. A veséjét és a hasnyálmirigyét pedig Jeffrey Granger kapta. Ezek után a nő kicsit sem habozott, amikor a férfinak nemrégiben egy új vesére volt szüksége, mivel a sajátja ismét felmondta a szolgálatot. 

Granger először azt hitte, a nő viccel, de kiderült, hogy halálosan komolyan gondolja a felajánlást. Végül egy floridai kórházban végrehajtották a szervátültetést.

„Újra együtt vagyunk”

– mondta Terri Harrington azután, hogy a veséje elhunyt férje veséje mellé került a páciens testében.

(UPI)

(Kiemelt kép: illusztráció.)

Olvass még nagylelkű szervadományozókról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top