nlc.hu
Család

Koronavírusos kismama

Egy hónap után láthatta csak újszülött babáját a koronavírusos nő

A kismamát és fiát egy napon engedték ki a kórházból. A nőnek még 1-2 évig kell kapnia az oxigént.

Május 31-én császármetszéssel született meg Rowdy Rowlett, miután édesanyja, Jessica Rowlett a koronavírus miatt olyan beteg lett, hogy lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Éppen ezért a 35 éves anya nem is látta fiát csak egy hónappal a születése után – írta az ABC News nyomán a 24.hu.

Egy hónap után találkozott a koronavírus anyuka újszülött babájával.

Képünk illusztráció: Unsplash

Rowdy 31 hetes terhesként kapta el a koronavírust. Éppen csak pár hete ment akkor vissza dolgozni, mint dentálhigiénikus. A rendelő márciusban azonnal bezárt a járvány kitörésével, de akkor újranyitottak májusban.

Nagyon nehéz volt lélegeznem és folyamatosan elaludtam, és semmi értelme nem volt annak, amit a férjemnek mondtam”  – emlékezett vissza. A nőt kórházba szállították, és azonnal oxigént adtak neki, majd pár nap múlva császármetszést végeztek rajta, mert kevés oxigént sikerült lélegeznie, és kérdéses volt, mennyi jut még ebből a babának.

All is well with my world again! I’ve got a lot of work to do, but am so thankful to finally meet my son and be home...

Közzétette: Jessica Givens Rowlett – 2020. június 28., vasárnap

A baba végül a terhesség 33. hetében, 2,24 kilóval született meg. A koronavírus-tesztje negatív lett, de etetőcsőre kellett kötni, mert még olyan pici volt. Az apa sem láthatta az újszülöttet, mert miután meglátogatta a feleséget az operáció előtt, két hétre karanténba kellett vonulnia. Utána viszont naponta 80 percet vezetett, hogy minden nap meglátogathassa a babát. 

Jessica Rowlett a császár utáni másnap arra ébredt, hogy nincs a babája a hasában, és nem tudta, hova tűnt. Mivel intubálták, fel sem tudta tenni a kérdést. Egy nővér nyugtatta meg, hogy minden rendben van. Ezután majdnem két hétig egy ECMO nevű gépen volt, ami a testen kívül oxidálja a vért. 

Az anyát június 26-án engedték ki a kórházból. Ugyanazon a napon, amikor a fiát is.

Azóta kialakult a kötődés közte és Rowdy között. A nőnek még otthon is oxigént kell kapnia legalább 1-2 éven át, a tüdeje ugyanis csak 30 százalékos kapacitással működik a hegesdés miatt.

Legfrissebb híreink a koronavírusról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top