Család

Csodaszép fotókkal ünnepli a négyéves, hogy kigyógyult a rákból

„A rák jött, megküzdöttünk, és én nyertem” – olvasható a kislányról készült fotókon.
Csodaszép képekkel ünnepli a négyéves hogy rákmentes.

„A legvadabb álmainkban se jutott eszünkbe, hogy egyszer azt a diagnózist fogjuk hallani, hogy a kislányunk rákos” – kezdte a Good Morning Americának adott interjúját Kristin Bowden. A fotógráfusként dolgozó édesanya a lapnak elmondta, a négyéves Lula Bethet idén márciusban diagnosztizálták kettes stádiumú vesedaganattal.

„Röviddel a diagnózis után Lula Bethet már operálták is: az orvosoknak sikerült eltávolítaniuk a hatalmasra nőtt daganatot, de ezzel együtt a lányunk egyik veséjét is” – mondja Kristin, majd hozzáteszi, a következő 22 hét alatt négyéves kislányuk 13 adag kemoterápiát kapott.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No words. Just happy tears. LAST CHEMO completed!!!!!

Kristin Bowden (@kris_bowden) által megosztott bejegyzés,

„Lula Beth igazi harcos módjára viselte a kezeléssel járó megpróbáltatásokat, miközben megőrizte az életvidámságát is”– árulta el a büszke édesanya, aki augusztus 28-án, abból az alkalomból, hogy a testéből kiirtották az utolsó rákos sejtet is, különleges fotózással lepte meg kislányát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

She did it!!! CANCER FREE 😭🧡😍

Kristin Bowden (@kris_bowden) által megosztott bejegyzés,

„Rengeteget tanultunk az elmúlt hetekben, hónapokban. Nem tagadom az elmúlt időszak sokszor próbára tett minket családként, de sikerült túljutnunk a dolgok nehezén és most csak végtelen hálát érzünk a kislányunk egészségéért.”

Olvass még több gyógyulástörténetet az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése