Rekordszámú, 36,17 millió idős, vagyis legalább 65 éves ember él Japánban. Ez 300 ezerrel több, mint egy évvel korábban – derül ki a japán kormány adataiból. Az idősek Japán lakosságának 28,7 százalékát teszik ki, ami 0,3 százalékpontos emelkedést és szintén rekordot jelent a minisztériumi adatok szerint.
A második leginkább elöregedett társadalom Olaszországé, ott 23,3 százalék felett van az idősek aránya. A harmadik helyen Portugália áll 22,8 százalékkal (Magyarország is közelít ehhez az arányhoz, nálunk körülbelül minden ötödik ember 65 év feletti).
A Nemzeti Populációt és Társadalmi Biztonságot Kutató Intézet becslései szerint 2040-re 35,3 százalékos lesz az idősek aránya Japánban. A minisztérium szerint a 65 éves vagy annál idősebb japán férfiak száma 15,73 millió, míg a nőké 20,44 millió. A nyugdíjaskorú dolgozók aránya a tizenhatodik egymást követő évben emelkedett, az országban ugyanis egyre nagyobb a munkaerőhiány. A 8,92 millió dolgozó idősből 5,31 millióan férfiak, 3,61 millióan nők.
Az időseket, mintegy 1,26 millió főt leginkább a kis- és nagykereskedelemben foglalkoztatják, második helyen a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás áll 1,08 millióval.
Ez is érdekelhet Japánról:
- Csodájára járnak az emberek ennek a furcsa háznak
- Egy éven belül mindenkit beoltanának a koronavírus ellen Japánban
(MTI)