Család

Az online oktatás sem okozott problémát a 91 éves professzornak

Mióta lánya lefotózta tanítás közben, Charles Krohn igazi netes hős lett – nem véletlenül.
Netes hős lett a 91 éves professzor, aki online tanít

„Az édesapám több mint 50 éve tanít angol nyelvtant a St. Thomas Egyetemen. És tessék: lehet, hogy elmúlt 91 éves, de az online oktatás is úgy megy neki, mint az igazi profiknak” – írta a közösségi oldalán megosztott fotóhoz az idős egyetemi professzor lánya, Julia Krohn.

A texasi nő a posztban kitért arra is, nagyjából 20 éve nem hallotta már édesapját tanítani, ezért most kiélvezi, ahogy Homérosz Odüsszeia című művéről magyaráz a hallgatóinak. „Igazi ajándék ez nekem” – tette hozzá Julia, aki álmában se gondolta volna, hogy a látszólag egyszerű fotó igazi netes hőst csinál majd az apukájából.

Pedig ez történt: először csak az ismerősök és az egykori tanítványok jelentek meg a fotó alatti kommentdobozban, nem sokkal később pedig már teljesen idegenek osztották meg a saját élményeiket a kedvenc tanárukról. Julia a Good Morning America című lapnak elárulta, eddig is nagyon büszke volt édesapjára, de valósággal elolvadt, mikor olvasta, milyen jó véleménnyel vannak róla az egykori hallgatói.

„Az egyik legkedvesebb, legnagyobb tudású ember, akit csak ismerek” – idézte egyikük kommentjét Julia, aki elárulta, édesapjának egyáltalán nem jelentett gondot, hogy a koronavírus-járvány miatt elsajátítsa az online oktatás csínját-bínját.

Olvass még több netes hősről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top