nlc.hu
Család

Felmondások az egészségügyben

Több mint ötezer egészségügyi dolgozó készül a felmondásra

Már több mint ötezer egészségügyi dolgozó jelezte, hogy nem fogadják el az új szabályokat, és inkább felmondanak.
Megkülönböztetik azt a beteget, aki nem fizet a szülészeten

Már több mint 5 ezer egészségügyi dolgozó jelezte a Magyar Orvosok Szakszervezeténél, hogy elhagyják a pályát, és nem írják alá az új munkaviszonyról szóló szerződésüket – számolt be az RTL Híradó.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt október elején fogadta el a Parlament. A jogszabály szerint a dolgozókat akár két évre átvezényelhetik más intézménybe, és nem vállalhatnak másodállást, így el kell dönteniük, hogy az állami- vagy a magánegészségügyben szeretnének dolgozni. Az új feltételekért cserébe magasabb fizetést kapnának.

A szakszervezet elnöke szerint már az is katasztrófa, ha 10 ember felmond, de ha tömeges pályaelhagyás lesz, januárban összeomlik az egészségügyi rendszer. A minisztérium azt közölte, nem tartanak ettől, és készek a módosításokra.

A koronavírus-járvány közepén nagyon rossz az időzítése a munkafeltételek módosításának, a egészségügyi dolgozókon most hatalmas a nyomás, és inkább a munkájukra szeretnének koncentrálni, nem jogszabályokat bújni.

Még több cikk az orvoshiányról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top