Család

Müller Cecília: Oda kell engedni a hozzátartozókat a haldokló, koronavírusos beteghez

Kiskorú beteg mellett pedig a szülő vagy a törvényes képviselő lehet ott.
Folyósokon kötik oxigénpalackokra a koronavírusos betegeket egy bukaresti kórházban

A veszélyhelyzet és koronavírus-járvány miatt látogatási tilalom van a kórházakban, ezért több panasz is érkezett, amiért haldokló beteg hozzátartozói nem lehettek szerettük mellett.

Müller Cecília levelet írt a kórházaknak, amiben arra szólít fel, tegyél lehetővé, hogy a látogatási tilalom ellenére is biztosítva legyen a kapcsolattartás, és megfelelő tájékoztatást kell adni a beteg állapotáról – írja a Telex. 

A levél alapján a Covid-osztályon a súlyos állapotú, végstádiumú beteg mellett ott lehet az általa megjelölt ember. Kiskorú beteg mellett a szülő vagy a törvényes képviselő, illetve az általa vagy törvényes képviselő által megjelölt személy lehet a kórházban. A szülő nő mellett az általa megjelölt nagykorú személy lehet bent a vajúdás és a szülés alatt.

„A haldokló, végstádiumú beteg láthatása nem várhat órákat, napokat, az alkotmányos alapjog betartását minden esetben haladéktalanul szükséges biztosítani. Minden ezzel ellentétes működési rend az egészségügyi törvény és az alaptörvény hivatkozott rendelkezéseibe ütközik” – idézi Müller Cecíliát a Telex.

(via)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése