nlc.hu
Család

Ikreik születtek két év korkülönbséggel

Ikrei születtek a párnak, de két év különbséggel

Cameron 2018 szeptemberében született, kishúga, Isabella pedig idén szeptemberben, ők mégis ikreknek számítanak. A titok: mindkettejüket az IVF program segítségével hozták világra.

Ugyan az implantáció csak két évvel később történt, de a mesterséges megtermékenyítés ugyanakkor, ugyanazokkal az embriókkal esett meg, így hiába van kétévnyi korkülönbség a kis Cameron és húga, Isabella között, ők gyakorlatilag így is ikreknek számítanak – írja a brit Metro, ahol képeket is megleshetsz a gyerkőcökről.

A rohamosztagos ikrek (fotó: Pixabay)

A rohamosztagos ikrek (Fotó: Pixabay)

A megtermékenyített embriókat lefagyasztva tárolták a két év során. A 33 éves boldog anyuka, Karen nagyon örül, hogy egy fiuk és egy lányuk is született, ugyanakkor bármilyen egészséges kisbabának nagyon örültek volna. Sokévnyi próbálkozás után hatalmas ajándéknak tartja, hogy férjével, James-szel nem csak egyetlen, hanem két szép és egészséges babájuk is született. Cameron rajong a kishúgáért, nagyon büszke rá, nagy a szeretet a gyerekek között. A pár öt embriót fagyasztatott le, és azért nem minden ment teljesen simán: Cameron születése után már tavaly szerették volna a második gyereket, de akkor Karen sajnos elvetélt. A pár célja az, hogy a maradék két lefagyasztott embriót is felhasználják, és négy gyerekük legyen, és ezzel nem szeretnének sokat várni.

Ikerpárok fantasztikus fotói az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése