nlc.hu
Család

Korábban érkezik a decemberi nyugdíj

Akár már holnap megérkezhet a decemberi nyugdíj

A szokásos ütemezés helyett decemberben sokkal korábban küldik ki a nyugdíjakat. A legkorábban azok kaphatják meg, akiknek utalással érkezik a számlájára a nyugdíj.

A szokásos havi ütemezésben általában minden hónap második hetében, 10-12. körül szokott megérkezi a nyugdíj, de decemberben ez nem így lesz, és az összeg korábban érkezhet – írja a Magyar Államkincstárra hivatkozva az Index.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság főbejárata (fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság főbejárata (Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Akik utalással kérik a nyugdíjukat, akár már december másodikán, azaz holnap számíthatnak a megérkezésére. A járandóság már tartalmazza a novemberi kiegészítő nyugdíjemeléssel megnövelt, év elejéig visszamenőleg megemelt összeget. Azok, akiknek a Magyar Posta kézbesíti a nyugdíjukat, az alábbi tájékoztatást kapták:

A Posta minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a havi rendszerességű nyugdíjakat. A nyugdíjasok minden év novemberében megkapják az ún. nyugdíjkifizetési naptárt, amelyben megtalálják a következő év minden hónapjára a konkrét kifizetési napokat.

Boldog történetek nyugdíjba vonulókról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top