nlc.hu
Család

Kóbor ebként jelentette saját kutyáját

8700 eurót fizethet egy bécsi nő, aki meg akart szabadulni a kutyájától

Gazdátlan állatként jelentette az ebet, de lebukott. Ates szerencsére szerető otthonra talált azóta.

Ha befogadunk egy állatot, akkor számolnunk kell azzal, hogy az komoly elköteleződést jelent, de vannak, akik már azután jönnek rá arra, hogy milyen feladatot vettek a nyakukba, miután gazdik lettek.

Egy bécsi nő még nyáron azzal hívta fel azt a telefonszámot, ahol be lehet jelenteni, ha valaki egy kóborló háziállatot talál, hogy egy gazdátlan kutya szaladgál a Marchfeldkanalnál. A fiatal állat egy bécsi állatmenhelyre, a TierQuarTierba került, ahol új gazdát kerestek neki, és Ates, egy török pásztorkutya most egy olyan otthonban él, ahol nemcsak szeretik, de elegendő mozgástér is a rendelkezésére áll.

Közben az Állatvédelmi Hivatal kiderítette, hogy a kutya a betelefonáló nőé volt, aki csak meg akart szabadulni az állattól, és a közigazgatási bíróság döntése értelmében őt terheli a kutya ellátásával és elhelyezésével kapcsolatos minden költség, összesen 8737 euró, (vagyis több mint 3,15 millió forint), írja közleményében Bécs Város Külképviseleti Irodája.
 

Ates, a török pásztorkutya

Ates, a török pásztorkutya (Fotó: TierQuarTier Wien)

Legyél te is felelős kutyagazdi!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése