nlc.hu
Család

Fél éven belül kétszer vitte el a lottó fődíját

Fél éven belül kétszer vitte el a főnyereményt a lottón

Margaret Furasek Nebraska állam lottójátékán, a Pick 5-on játszott, és decemberben megütötte a főnyereményt. Ráadásul ezt úgy csinálta, hogy fél évvel korábban szintén nála kötött ki a jackpot.

A Nebraska állambeli Westonban élő Margaret Furasek igazán szerencsés asszony. A Pick 5 nevű lottójátékban öt számot kell választani, és ő fél éven belül kétszer is ráhibázott a főnyereményre – írja a upi.

A szerencsés nyertes (fotó: Nebraska Lottery)

A szerencsés nyertes (Fotó: Nebraska Lottery)

Persze akad olyan is, akinek ez három hónap alatt sikerült, de térjünk inkább vissza Margaret Furasekhez. A hölgynek a 8-as, a 13-as, a 20-as, a 21-es és a 27-es számok hozták meg a szerencsét, és ezzel 138 ezer dollárt nyert a Pick 5-on, miközben fél évvel korábban már nyert a játékon 94 ezer dollárt. A két szelvényt ráadásul ugyanabban a boltban adta fel.

További elképesztő lottósztorik az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top