nlc.hu
Család

Elbírálták a tankötelezettségi halasztási kérelmeket

Több mint 15 ezer gyermek halaszthatja az iskolát

Az illetékesek 96 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének, közölte a minisztérium.

Az Oktatási Hivatalhoz 16 480 tankötelezettségi halasztási kérelem érkezett január 15-ig, amelyek legnagyobb részét már el is bírálták, és 96 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.

 A döntéssel az Oktatási Hivatal lehetővé tette további egy évre az érintett gyermekek óvodai nevelésben való részvételét, szakértő kirendelésére csak az eljárások 53 százalékában volt szükség. A minisztérium tájékoztatása szerint a tankötelezettség korábbi megkezdésére 237 kérés érkezett, a hivatal ezek többségének is helyt adott, így ezekben az esetekben a gyermekek a 6. életévük betöltését megelőzően kezdhetik meg iskolai tanulmányaikat.

Az Országgyűlés még 2019-ben hozott döntést arról, hogy 2020. január 1-jétől csak a szülő vagy gyám kérelme alapján, szakmailag indokolt esetben maradhat a 6. életévét már betöltött gyermek az óvodai nevelésben. Ezzel szoros összefüggésben döntés született arról is, hogy a 3. életévüket már betöltött gyermekek legfeljebb egy évre, a Kormányhivatal döntése alapján kaphatnak felmentést az óvodába járás alól.

Január elején, mielőtt le kellett volna adni a plusz egy év óvodára vonatkozó kérelmeket, a Szülői Hang Közösség felmérést végzett. A válaszadóknak csupán 44%-a kapott tájékoztatást a döntés pedagógiai szempontjairól, és 70%-uk megtapasztalta, hogy a szakértők vagy óvodák indokolatlanul elutasítják a kérvényezés támogatását, pedig egyébként egyetértenek annak tartalmával. Közleményük szerint a tavalyi év nyilvános adatai szerint mintegy 10 ezer kérelmet fogadtak el, emellett 2019-ben még mintegy 12 ezren szerezhettek egyes szakszolgálatoknál szakértői véleményt az óvodában maradásról. Így tavaly összesen mintegy 22 ezer gyermek maradhatott még egy évet az óvodában, ami kb. 10 ezerrel kevesebb, mint a korábbi években jellemző 30–35 ezer közötti szám.

A tankötelezettség kérelemre kezdeményezett halasztásával kapcsolatos eljárást vizsgálja az Alkotmánybíróság, illetve a közelmúltban megvizsgálta az alapvető jogok biztosa, aki az eljárás több – jelenleg is alkalmazott – garanciális elemét kérte törvényi szinten rögzíteni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvizsgálja a konkrét felvetéseket és kész az eljárás garanciális elemeinek megerősítésére, áll az EMMI közleményében.

tanulás

Fotó: Pixabay

Még több cikk az iskolaérettségről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top