nlc.hu
Család

Eltűnt kutya előkerült

5 év után került elő imádott kutyája

Soha nem gondolta volna a nő, hogy egyszer viszontlátja kutyáját, Bay-t.

Egy massachusettsi nő újra találkozott öt évvel ezelőtt eltűnt kutyájával. Renee Perry elmondta, hogy Bay nevű kutyája még 2016-ban, másfél-két éves korában veszett el.

Öt év után került elő imádott kutyája

Öt év után került elő imádott kutyája (Fotó: Youtube)

Perry szerint sehol sem volt nyoma eltűnt kutyájának, míg nem kapott egy üzenetet, miszerint Bay-t elfogták a massachusettsi állatvédők. Az önkéntesek szerint egy nő jelentkezett náluk azzal, hogy 2019 óta naponta legalább egyszer ellátogat a kutya az udvarára. A bejelentés után néhány nappal az állatmentők elfogták az ebet, aminek mikrochipje bizonyította, hogy ő bizony az elveszett Bay.

„Nem akartam elhinni. Láttam a képeket róla, és valóban úgy nézett ki, mint Bay, csak sötétebb volt az orra, és olyan különbözőnek tűnt” – mondta Parry, aki most már hazaviheti kutyáját.

 

(via)

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top