nlc.hu
Család

Nyitnak az iskolák és az óvodák április 19-én

Az államtitkár elmondta, mit csinálhatnak azok a szülők, akik hétfőn még nem akarják iskolába vinni a gyereküket

Maruzsa Zoltán szerint van megoldás arra, ha a szülő nem akarja még iskolába vinni a gyerekét a járvány miatt, az intézményvezetők engedélyezhetik a diákok távollétét.
Osztályterem

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette az iskolák jövő heti nyitására vonatkozó szabályokat. Megismételte, jövő hétfőtől a megszokott módon működnek az óvodák, április 19-től jelenléti oktatás lesz az iskolák alsó évfolyamain, május 10-től pedig a felső tagozatosok is visszaállnak a jelenléti oktatásra.

Szerinte a nyitást a javuló járványügyi adatok, és az előrehaladott oltás teszi lehetővé. Elmondta, hogy a regisztrált pedagógusok beoltása lényegében lezárult, 155 ezer embert oltottak be, a bölcsődei dolgozókkal együtt több mint 200 ezret.

Beszélt arról is, hogy az alsó tagozatosok esetében nincs szaktanári rendszer, ezért kisebb a kockázat, valamint kevésbé fogékonyak a fertőzésre a gyerekek ebben az életkorban. További a digitális oktatás alsóban a legkevésbé hatékony.

Maruzsa Zoltán kitért arra a témára is, ami most a legtöbb szülőt foglalkoztatja. Sokan ugyanis egyelőre nem szeretnék iskolába vinni a gyereküket. Szerinte a diákok nagyobb része részt fog venni a jelenléti oktatásban, de elfogadják, hogy a járványhelyzet miatt távol maradók is lesznek. Azt viszont kijelentette, hogy az osztálytermi órákat nem lehet az otthon maradók számára is közvetíteni.

Az államtitkár közölte, ha valaki nem akarja, hogy a gyereke iskolába menjen, van erre lehetőség, az iskolavezetők engedélyezhetik ezt. A szülők a hiányzást igazolt hiányzásként kérjék elismertetni. Ám aki több mint 250 órát hiányzik, annak az év végén osztályozóvizsgát kell tennie.

(Kiemelt kép: iStock)

Iskolanyitás az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése