nlc.hu
Család

Várandósan esett teherbe

Már várandós volt, amikor újra teherbe esett a 39 éves kismama

Három hét különbséggel fogantak, de ugyanazon a napon születtek meg a testvérek.

A brit Rebecca Roberts tavaly ősszel adott életet kisfiának, Noah-nak és kislányának, Rosalie-nak. Bár a testvérek együtt jöttek a világra, és szüleik ikrekként tekintenek rájuk, azonban nem egyszerre fogantak.

A 39 éves kismama a 7. és a 10. héten is részt vett ultrahang-vizsgálaton és mindkét alkalommal azt mondták neki, hogy egy babát hord a szíve alatt. A 12. heti ultrahangon azonban az orvosok egy második embriót is találtak a méhében. „Az első reakcióm az volt: hogy nem vettem észre az ikertestvért? Utóbb kissé megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem az én hibám volt, hanem egy rendkívüli terhességről van szó” – nyilatkozta a nő orvosa Dr. David Walker egy tévéműsorban.

„Megdöbbentő volt, amikor közölték, hogy nem egy, hanem két babát várok. Aztán elmondták azt is, hogy három hét méretbeli különbség van kettejük között, amit az orvosok sem értettek” – mesélte az anya.

Rebecca Roberts és párja, Rhys Weaver

Rebecca Roberts és férje, Rhys Weaver az ikrekkel (Fotó: SWNS/Profimedia)

Rebeccánál egy rendkívül ritka jelenség, az úgynevezett szuperfetáció következett be: ilyenkor a már várandós nő méhéből egy újabb petesejt szabadul fel és termékenyül meg. Egy 2008-as tanulmány szerint emberek esetében tíznél is kevesebb ilyen esetet tart nyilván az orvostudomány.  

A kismamát felkészítették rá az orvosok, hogy a kisebbik magzata nem biztos, hogy életben marad. A szülés a 33. héten indult be Rebeccánál: a 2 kilós Noah után az orvosok a mindössze 1,2 kilós Rosalie-t is világra segítették, mivel egy köldökzsinór-probléma miatt leállt a növekedése. A kislány ezt követően 3 hónapot töltött az újszülött intenzív osztályon. Szülei karácsony előtt vihették csak haza. Nagyon szépen fejlődik, lassan utoléri a testvérét.

Édesanyjuk azt mondja, különleges kötelék van a testvérek között. „Amikor egymás mellé fektetjük őket, azonnal észreveszik, a másik felé nyúlnak, megérintik egymás arcát és ez a legszebb dolog.”

A házaspár egyébként már régóta szeretett volna gyermeket, ám hosszú évekig hiába próbálkoztak. A nő termékenységi gyógyszereket is szedett, vélhetőleg ez okozta végül a szuperfetációt.

„Ők az én szuperikreim. Mindennap, amikor rájuk nézek, arra gondolok: hű, de szerencsés vagyok” – fogalmazott az anya.

via

Olvass még a terhességről!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top