nlc.hu
Család

Túlélőkiképzést tart gyerekeinek a korábban a CIA-nál dolgozó anya

Kémkölyköket nevel gyerekeiből a CIA-s anyuka

Ugyanazt a képzést kapják, mint a CIA hírszerzői.

A 36 éves Christina Hilsberg és férje, Ryan olyanok, mintha a Brad Pitt és Angelina Jolie főszereplésével forgatott Mr. & Mrs. Smith című akciófilmből léptek volna ki, ugyanis mindketten hírszerzőként – magyarul kémként – dolgoztak. Hilsberg egyenesen az amerikai központi hírszerző ügynökség, a CIA munkatársa volt – írja a Metro brit napilap.

Miután összeházasodtak, kiderült, hogy a férj már korábban a kiképzése során megszerzett ismereteket átadta három, előző házasságából származó gyerekének, így a házaspár úgy döntött, közös gyerekeiket, a négy éves Arit és a két éves Gigit is felkészítik, hogy ha nehéz helyzetbe kerülnének, abból ép bőrrel tudjanak kikeveredni. 

Mivel Ari az idősebb, ő már veszélyesebb dolgokat is művelhet: nyíllal lő célba, motorozik az apjával – mivel már kétéves korában megtanult pótkerék nélkül biciklizni – illetve a késsel faragni is megtanították, igaz, ehhez egyelőre csak egy fából készült, gyakorlókést használhat. 

Térképolvasást és késhasználatot tanít gyerekeinek a CIA-anyuka

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Eközben kétéves húga szintén megtanulhatott íjászkodni, igaz, csak egy gyerekeknek való nyíllal, emellett pedig egy kisméretű, gyerek-terepjáró segítségével sajátította el a vezetés fortélyait.

A gyerekek emellett megismerkedhettek a térképek használatával, de szüleik arra is megtanították őket, hogy az elemlámpát hogyan kell használni, a természetben és vészhelyzetben egyaránt. A kiképzés arra is kitért, hogy mit tegyenek, ha veszélyes szituációban találják magukat és hogyan keressenek segítséget. Ez pontosan ugyanaz a képzés, amit a CIA is megtanít az ügynökeinek, ha külföldön szorult helyzetbe kerülnének.

Ryan saját, 11, 13 és 15 éves gyereke már elsajátította ezeket az ismereteket, őket apjuk úgy “vizsgáztatta”, hogy telefon nélkül, egy papír térképpel kitette őket Seattle belvárosában és megmondta nekik, hogy fedezzék fel a környéket. 

Christina eközben könyvet is írt a különös módszerről: a License To Parent című könyvéből pedig rövidesen sorozat is készülhet.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top