nlc.hu
Család

Elbúcsúztatták Igaly Diánát

Bodrogi Gyula és Schmitt Pál is részt vett Igaly Diána végső búcsúztatásán

Az április nyolcadikán, 57 évesen elhunyt olimpiai bajnokot a törökbálinti temetőben búcsúztatták.

Igaly Diána olimpiai-, világ- és Európa-bajnok sportlövő tavasszal kapta el a koronavírust, a szervezete pedig április elején adta fel a küzdelmet. A temetésére kedd délután 13 órakor került sor a törökbálinti temetőben. A szertartáson ott voltak a családtagok és barátok, de olyan közismert emberek is búcsúztak tőle, mint Schmitt Pál egykori köztársasági elnök, Bodrogi Gyula, Szabó Tünde úszó, Kulcsár Krisztián MOB-elnök vagy épp Sinka László, a sportlövő szövetség vezetője.

Igaly Diána a saját lőterén (fotó: nlc archív)

Igaly Diána a saját lőterén (fotó: nlc archív)

A ravatalnál több tucat koszorú vette körbe, és egy fekete-fehér fotó emlékezett meg Igaly legnagyobb sportolói teljesítményéről, az Athénban szerzett olimpiai aranyról. A szertartásra várakozva a gyászolók Zorán és Demjén Ferenc dalait hallgathatták. A szertartás a Himnusszal indult, majd Bodrogi Gyula felolvasta Wass Albert: Itt leszek közel valahol című versét. A vers után Szabó Tünde, Kulcsár Krisztián és Nagy György mondott beszédeket. A ravatal az olimpiai himnusszal ért véget. Ezután a család elkísérte őt az utolsó útjára, és a végső nyughelyére helyezték az urnát. A szertartásról fotókat a Blikk eredeti cikkében találsz.

További cikkeink Igaly Diánáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top