nlc.hu
Család

Üzenet a szeretőnek

Üzenet a szeretőnek: „Többet érdemelsz, mint amit az exférjem nyújtani tud”

Amikor kiderült a feleség számára, hogy a férjének szeretője van, megfogalmazta azt az öt dolgot, amit az új nőnek mindenképp tudni kell a férfiről.

A feleség már több hónapja tud róla, hogy férjének – aki hamarosan exférj lesz – szeretője van, ismeri is a nőt és megbékélt a gondolattal, hogy egyedülállóként folytatja az életét. A szétköltözés után összeírta a szeretőnek azt az öt dolgot, amit tudni kell az exférjéről, ha hosszú távra tervezi a kapcsolatot vele.

1. Köszönöm, hogy katalizátor voltál

Őszintén köszönöm, a szívem legmélyéről, hogy berobbantál az életünkbe, mert ha nem tetted volna, ki tudja, még hány évig ragadtam volna bele ebbe a szörnyű, szeretetmentes házasságba. A kapcsolatba, amitől kevésnek éreztem magam, mintha kicsi és jelentéktelen lennék, de neked köszönhetően ennek vége. Nélküled talán sosem érezhettem volna ezt a felszabadultságot és jövőbe vetett hitet, mint az exem költözése óta.

2. Sajnálom, ha úgy bánik veled, ahogy velem bánt

Tényleg, sosem kívánnám neked azt a bánásmódot, amit velem szemben művelt a férjem. Remélem, hogy jobb oldalát mutatja neked, mint nekem, és elrejti a gonosz, verbális bántalmazó énjét jó mélyen.

Üzenet a szeretőnek

A szeretőből lesz az új feleség? (Kép: Getty Images)

3. Jobbat érdemelsz

Komolyan gondolom, hogy egy ilyen intelligens nő, mint te, sokkal többet érdemelsz, mint amit az exférjem nyújtani tud. Képtelen a szeretetre és az érzelmei kimutatására, és sajnos nem hiszem, hogy veled – vagy bárkivel – túl tud lépni önmagán.

4. Mi, nők, támogassuk egymást

Furcsán hangzik talán, hogy pont én mondom, hiszen a férjem szeretője voltál sokáig, mégis azt gondolom, hogy nekünk össze kell tartanunk. Ismerem az exemet, tudom, milyen nehéz idők várnak rád mellette, ezért szeretnélek biztosítani róla, hogy mindig nyitva áll az ajtóm előtted, ha segítségre vagy csak egy értő fülre lenne szükséged.

5. Ne felejtsd el: van választásod

Amikor legutóbb találkoztunk, bocsánatot kértél, azt mondtad, hogy sajnálod, hogy nem tudtál ellenállni a férjemnek. De tudd, hogy a kezedben tartod a döntést, amikor a saját boldogságodról van szó. Volt választásod akkor is, amikor úgy döntöttél, hogy egy házas férfi szeretője leszel, és lesz választásod, amikor úgy érzed, megfulladsz mellette. Ne ragadj bele olyan kapcsolatba, ami nem jó neked, dönts okosabban legközelebb.

Nyílt levél:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése