nlc.hu
Család

17 milliárd forintnál is többet nyert egy ausztrál takarító

Elvesztette a munkáját a járvány miatt – aztán milliárdos lett

A sors egyik kezével elvett, a másikkal viszont igen bőségesen adott.

Egy neve elhallgatását kérő ausztrál férfi rengeteget küszködött tavaly, miután a pandémia következtében elvesztette az állását. Sokat nélkülözött, és takarítóként dolgozott, hogy kijöjjön a maradék pénzéből, most azonban rámosolygott a szerencse, nem is akárhogyan – írja a Ladbible.

Az illető a tegnapi nap során vásárolt egy lottószelvényt, ma pedig már meg is tudta, hogy megütötte a 80 millió ausztrál dolláros, azaz több mint 17,5 milliárd forintos főnyereményt.

A lap információi szerint a férfi szemhunyásnyit sem aludt, amióta megtudta a jó hírt, mivel egész éjszaka azon gondolkodott, hogyan változtatja majd meg az életét a rengeteg pénz, amellyel egyébként Ausztrália harmadik legnagyobb lottónyertesének tudhatja magát.

A pandémia miatt elvesztette a munkáját a milliárdossá váló férfi

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Ahogy a lapnak nyiulatkozva elárulta, alig várja, hogy egész családja anyagi gondjait egy életre meg tudja oldani. Az ausztrál lotto, a Powerball történetében mindössze a nyolcadik alkalom volt az elmúlt negyed évszázad alatt, hogy a jackpot-nyeremény összege elérte a 80 milliós határt.

A nyertes számok egyébként a következők voltak: 17, 10, 4, 26, 19, 23, 21, a jackpot szám pedig a hetes volt.

Még több szerencsés nyertes az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top