nlc.hu
Család

Tanács kamasz gyerekekhez

Elviselhetetlen kamaszok: egy tanács, ami sokat segíthet a helyzeten

A kamaszoknak az a dolguk, hogy elviselhetetlenek legyenek, nekünk, szülőknek pedig az, hogy ezt az időszakot ép ésszel túléljük.

Nem véletlenül híresült el Vekerdy Tamás gyermekpszichológus mondata, miszerint: „A kamaszokra ki kéne írni, hogy »Átépítés miatt átmenetileg zárva.«” Rögtön átérezzük a mondat jelentőségét és mély igazságát, amint kamaszkorba ér az addig tündéri gyermekünk.

Mit tettél a gyerekemmel?

A kamaszokra természetesen nem lehet ráhúzni egyetlen igazságot. Nincs olyan, hogy minden kamasz mindig elviselhetetlen, szemtelen, lusta, és egyáltalán nem igaz, hogy mindegyik tizenéves kukákat borogat és idős néniket ijesztget szabadidejében. Az viszont nagyjából általánosságban mondható erre a korosztályra, hogy kiszámíthatatlan hangulatingadozásokkal zavarják össze a környezetüket, könnyen a szülők idegeire mennek, és kicsit emlékeztetnek a dackorszakos időszakra, amikor tegnap még jó volt az, amit ma már utálnak. Csak nyilván nem veri magát földhöz 17 évesen már a gyerek a hisztitől, inkább úgy bevágja az orrunk előtt a szobája ajtaját, hogy felháborodni is elfelejtünk a meglepetéstől.

Vekerdy szerint a dackorszak nem véletlen jut eszünkbe a tini gyerekről, ugyanis valóban pont olyan sérülékeny és pont annyira lenne szüksége a teljes mértékű, feltétlen szeretetre most, kamaszként, mint akkor, háromévesen. Ezt persze nem képes kifelé kommunikálni – vagy önmagának megfogalmazni –, hanem inkább minden tüskéjét kiereszti, hogy még nehezebb dolgunk legyen. Nem bosszantásból teszi, hanem életkorából adódóan viselkedik így, ám ezt egy konfliktus, ajtócsapkodás közepén nagyon nehéz a saját eszünkbe juttatni, és egyáltalán nem szeretettel reagálunk rá ilyenkor, hanem sokkal inkább emelt hangon, amivel csak tovább mérgesítjük a helyzetet. Ennek a jelenségnek az okairól is írt Vekerdy Tamás: „A kamaszkort szokták a második születés korának is nevezni. Akkor, az első születéskor egy elkülönült kis test szakadt ki az anya testéből, és jött a világra – most egy elkülönülő személyiség szakad ki a család érzelmi burkából, hogy a világgal és önmagával egyedül is szembenézzen.”

Elviselhetetlen kamaszok: egy tanács, ami sokat segíthet a helyzeten

Emlékezz a saját kamaszkorodra! (Kép: Getty Images)

Viták, konfliktusok, elengedés

Meg lehet érteni minket, szülőket is persze, hiszen az orrunk előtt változik át a cuki gyerekünk valaki mássá, akivel úgy tűnik, nem lehet két normális szót váltani. El kell engednünk azt a képet a fejünkből, ami a gyerekünkről kialakult az elmúlt egy évtized alatt és ez az elengedés bizony sok fájdalommal jár. Mindez együtt pedig a konfliktusok melegágya lehet, pedig sok esetben a kamasz nem azért gerjeszti a vitát, mert ki akarja borítani a szülőket. Erről Vekerdy így írt a Kamaszkor körül című könyvében:

„A kamaszt sokszor vádolják azzal, hogy vitatkozik a vita kedvéért. Hogy nem érdekli igazán semmi – hogy nem az igazságot akarja megtudni –, hanem csak vitatkozni, szemtelenkedni akar. Hogy cinikus. Hogy nem ismer értékeket. Hogy nem hisz semmiben. Hogy mindenben kételkedik. Hát igen. Az ifjúkorba futó kamaszkornak életkori sajátossága a kétely. A normális kamasz kételkedik. Kételyével vitát provokál – ha van kivel vitatkozni. Ha van olyan ember a környezetében, aki fenntartás és megalkuvás nélkül szembeviszi a kamasz kételkedésével a maga legszemélyesebb hitvallását. Szinte azt mondhatnám: mindegy, hogy milyen hitet, csak személyes legyen. Az ő hite legyen. Az ő meggyőződése. A kamasz ugyanis azért kételkedik és azért vitatkozik, mert saját hitét keresi. Ma mondok neki valamit – késhegyre menően vitázik velem. Holnap pedig esetleg elismétli az én érveimet, mint a sajátját, valaki mással szemben, aki most azt mondja, amit tegnap ő mondott nekem. Magáért a vitáért vitatkozik – szokták mondani, de ez nem egészen így van. Ki akarja próbálni az érveket – ki akarja próbálni a hiteket –, ki akarja próbálni az embereket. Így érik meg majd önálló gondolkodásra.”

Mi a titkod?

Az a szülő, aki jóban van a kamasz gyerekével, biztos, hogy előbb-utóbb megkapja a többi szülőtől a kérdést, hogy „mi a titkod?”, és általában az a válasz rá, hogy nincs titok, csak

  1. nem nehéz természetű a gyerek, vagy
  2. a szülő emlékszik a saját kamaszkorára, és az emlékei alapján hozza meg a döntéseit, harcolja meg a harcait a kamasz gyerekkel.

Ez a második eset pedig kincset érő tapasztalat, amit minden szülőnek érdemes lenne átgondolni még jóval a kamaszkor beköszöntése előtt. Vekerdy szerint „A kamaszért egyet tehetünk: elviseljük őt. Ez nem könnyű, de meg kell tennünk.” Szerintünk pedig még az is használhat, ha bekapcsoljuk az emlékeinket és leereszkedünk a saját kamaszkorunk régi bugyraiba.

Háromgyerekes – köztük két kamasz – anyaként ezt a tanácsot életmentőnek éreztem, mert ha visszaemlékszem a saját kamaszkoromra, leginkább az jut eszembe róla, hogy csoda, hogy egyáltalán túléltem azokat az éveket, annyi marhaságot követtem el. Pedig még nem is voltam olyan nagyon vad kamasz, és rossz társaságba sem keveredtem. A hétköznapi apróságokat nehéz volt 40 éves fejjel előhívni, hogy milyen érzések keringtek bennem 17 évesen a saját testem változásaival, lelki viharaimmal kapcsolatban, de megéri kicsit meditálni ezen a kérdésen, mert pozitív irányba terelheti az emlékek előhívása a kapcsolatot a kamasszal. Hiszen, ha visszaemlékszünk a saját kamaszkorunkra, akkor nagyobb megértéssel fordulhatunk a gyerekeink hangulatingadozásai és ajtócsapkodásai felé, kevésbé idegesítjük fel magunkat a nyegleségén, és ami nagyon fontos: nem érezzük a személyünk elleni támadásnak a viselkedésüket, mert tudjuk a saját emlékeinkből, hogy mi sem az anyánk elleni utálatból viselkedtünk olyan elviselhetetlen módon. Ha tehát jóban akarunk lenni a kamasz gyerekkel – vagy legalább kevésbé harcolnánk vele –, akkor az első lépés a jobb kapcsolat felé az, hogy elmerülünk a saját kamaszkori emlékeinkben.

Az elég jó anya:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top