nlc.hu
Család

Érdekességek a 30 éves Magyar Suzuki történetéből

30 éves lett az esztergomi Suzuki: tudod melyik modellből készült a legtöbb? (x)

Míg a kezdetekkor évente ezer darabot raktak össze az esztergomi gyárban, ma naponta hétszáz autó gördül le a gyártósorról. Érdekességek a magyar Suzuki történetéből.

A Magyar Suzuki Zrt. 1991 tavaszán jött létre, ezzel újjáélesztve a hazai autógyártást. A kilencvenes években feltűnő Suzuki Swiftekre, a Suzuki első hazai gyártású autóira sokan ma is meleg szívvel gondolnak vissza. Ez nem véletlen, elvégre egy rendkívül strapabíró és megbízható modellről van szó, amelyből még ma is látni párat a hazai utakon. Az alábbiakban összegyűjtöttünk pár érdekességet a japán, de kicsit azért magyar autómárkáról.

Az itthon gyártott kocsisor elérne Japánig

Ha az összes eddig Magyarországon gyártott Suzukit egymás után sorba állítanánk, az esztergomi Suzuki gyártól elérne a sor az anyacégnek a japán Hamamatsuban található üzeméig, sőt, még a visszaút elejére is jutna pár magyar Suzuki. Ahogy Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, „Esztergomban az 1991-es nyitás óta mintegy 3,6 millió autó készült, ami egymás mögé parkolva 14 306 kilométert tenne ki. Érdekesség, hogy 1992-ben még egy év alatt csak 1000 Suzukit raktunk össze, ehhez képest ma átlagosan 700 autó gördül le a gyártósorról naponta. Az első autó még 3 napon át készült, ma ez egy nap leforgása alatt megtörténik.”

Magyar Suzuki

28 munkatárs a kezdetek óta az esztergomi gyárban dolgozik.

És hogy hogyan lett éppen Esztergom a Suzuki-gyártás európai központja? „A végső döntés előtt a japánok hosszú évekig ismerkedtek hazánkkal, maga Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation idén leköszönt elnök-vezérigazgatója is többször ellátogatott Magyarországra– mondta dr. Urbán László, vezérigazgató-helyettes. – Sőt, ő szemelte ki az esztergomi helyszínt is. Az elhatározása akkoriban úttörőnek számított. Nem véletlen, hogy Osamu Suzuki 1993 és 2004 után 2020 márciusában harmadszor kapott állami kitüntetést a japán-magyar gazdasági kapcsolatok elmélyítése terén végzett folyamatos munkájáért. Az ikonikus japán cégvezető mindemellett Magyarország tiszteletbeli konzulja Hamamatsuban. Ennélfogva pedig mérvadó információs forrás minden Magyarországra érkező japán befektető számára.”

A Suzuki legnépszerűbb modellje egyébként a Suzuki Vitara, amit mi is kipróbáltunk és amelyből közel hétszázezret gyártottak. Ezt az SX4 követi mintegy félmillió járművel, a Swift pedig közelíti a félmilliót, eddig körülbelül 465 000 darab készült belőlük Esztergomban. Bár a Suzukira gondolva sokaknak a „klasszikus” piros Swift jut eszébe, a legtöbb modellt – nagyjából 464 ezer autót – metálszürke színben adtak el, ezt követi 418 ezerrel a fekete, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán az ezüst áll, 413 ezer darabbal.

A Suzuki képes volt tartani a lépést a változó időkkel.

A Suzuki képes volt tartani a lépést a változó időkkel

Egyszerre 250 autón dolgoznak a gyárban

Míg az első Swifteknél még kézzel szerelték össze az autókat, mindössze 4-10 robot segítette a termelést a hegesztőüzemben, mára minden ponthegesztést robotok végeznek. Egy Suzuki Vitara elkészítéséhez 3800-4200 ponthegesztésre van szükség. Az egy kilométer hosszúságú gyártósoron egyszerre 250 autót szerelnek, nagyjából 3,5 óra alatt.

„Talán kevesen tudják, hogy Esztergomban nemcsak a sorozatgyártás, hanem az új modellek prototípusainak kísérleti fejlesztése is zajlik – mondta Novák Gyula, termelési igazgató. – Így a sorozatgyártásra megérett új modellek ma már valóban a magyar szakemberek munkái. Az utóbbi egy évben nemcsak a prototípusok előállítása, de a modellépítés koraibb fázisának megfelelő ún. design proto gyártóhelyszínre hozatala lerövidíti a modellfejlesztés idejét, ami azért fontos, mert így rövidebb idő alatt lehet kialakítani a jó minőségű alkatrészek körét és lehet még jobb minőségű terméket gyártani. A design-prototípusok fejlesztése során nagyjából néhány tíz darabot gyártanak le, majd japán és magyar mérnökcsapatok, fejlesztő területek dolgoznak tovább minden egyes proto autóval.”

Esztergomi sajátosság

„Esztergomban egyedi lakkozást alkalmazunk – árulta el Árkosi János, a festőüzem vezetője. – Az itthon készült modelljeinknél használt két komponensű lakk fényesebb, karcállóbb, UV-állóbb végeredményt hoz a máshol készültekhez képest. Ránézésre meg lehet mondani, melyik modell készült Esztergomban, mert a mi bevonatunk olyan, mint a tükör, ráadásul jobban ellenáll a karcoknak, így nem is kopik könnyen a fényezés.”

1992-ben készült Magyarországon az első Suzuki.

A Magyar Suzuki idén lett 30 éves. A gyár nyitásakor még csak 250-en vettek részt közvetlenül a gyártásban, ma viszont nagyjából 2300-an. Köztük van egyébként 28 olyan kolléga is, aki a kezdetek óta dolgozik Esztergomban, azaz ők voltaképpen az összes Magyarországon készült Suzuki gyártásában közreműködtek.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top