nlc.hu
Család

Kovács Kokó István negyedik gyereke

Kovács Kokó István felesége babát vár, négyszeres apa lesz az 51 éves ökölvívó

Négyszeres apa lesz Kovács Kokó István ökölvívó, már azt is tudják, fiú vagy lány érkezik.
Kovács Kokó István

Kovács Kokó István és a családja március óta a svájci Lausanne-ban él, ahol az olimpiai bajnok ökölvívó a nemzetközi szövetség főtitkári pozícióját tölti be.

A költözés alaposan felforgatta az életüket, főleg Kokó második felesége, Katalin számára járt lemondásokkal, négyéves kisfiuk, Zalán pedig már ott kezdte az iskolát.

Hamarosan azonban tovább bővül a család, erről Kokó egy bejegyzésben írt sejtelmesen:

„5 év! 5 éve fogtam meg először a kezed, és ahelyett, hogy a Király Gabi búcsúmérkőzésén fagyoskodtunk volna, egy kihalt kisvendéglőben megbeszéltük az előttünk álló 40 évet… Alig másfél évvel később már hárman voltunk kettesben, ma pedig már egy újabb csodára várunk türelmesen…

– írta Kovács Kokó István.

Az 51 éves ökölvívó a Borsnak mesélt arról, hogy február végére, március elejére várják a babát, és egyelőre annyit tudnak, hogy fiú érkezik.

A születendő baba lesz Kokó negyedik gyermeke, a két nagy, akik első házasságából születtek, otthon maradtak Magyarországon.

(Kiemelt kép: Instagram/Kovács Kokó István)

Kokó az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top