nlc.hu
Család

Fordulat a rejtélyesen eltűnt Madeleine McCann ügyében

Újabb fordulat a rejtélyesen eltűnt Madeleine McCann ügyében

Az ügy első számú gyanúsítottjának úgy tűnik, sziklaszilárd alibije van.

15 év után is van új fordulat Madeleine McCann rejtélyes ügyében. A brit kislány mindössze négyéves volt, mikor nyoma veszett. Megtört szülei azóta keresik és úgy hitték, tavaly nyáron megnyugodhatnak. Akkor a portugál ügyészek hivatalosan is meggyanúsították azt a pedofil férfit, akiről régóta gyanították, hogy Maddie gyilkosa. Christian Brückner az ügyvédjén keresztül tagadta, hogy köze lenne a kislány meggyilkolásához.

Madeleine McCann az eltűnése előtt

A 2007. szeptember 16-án közzétett fotón az eltűnt Madeleine McCann mosolyog (Fotó: Getty Images)

Fordulat az ügyben

A férfinek azonban most úgy tűnik, sziklaszilárd alibije van, Madeleine McCann elrablásával vádolt pedofil alibijét négy ember is alátámasztotta – állítja egy tévéműsor.

Ez újabb szívfájdalmat okoz a szülőknek, Kate-nek és Gerrynek, akik úgy gondolták, végre békére lelhetnek, hiszen megtalálta a hatóság a valódi gyanúsítottat.

Négy tanú azt állította az ügyről készült új dokumentumfilm egyik fő készítőjének, Mark Williams-Thomas volt nyomozónak, hogy a gyanúsított nem lehetett a lány gyilkosa, hiszen máshol látták abban az időpontban. (A Madeleine McCann: Investigating The Prime Suspect című filmet egyébként május 3-án mutatják be.)

Ahhoz, hogy a bűnügyet befolyásolja ez a hír, a szemtanúknak nyilatkozni kell a portugál hatóságoknak is. Amennyiben ez megtörténik, akár el is maradhat a vádemelés.

(Mirror, Tények)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top