Család
Szponzorált tartalom

Női témák a fókuszban — Sokszínűségi Hónap (X)

A Hungarian Business Leaders Fórum (HBLF) és az általa alapított Magyar Sokszínűségi Karta kezdeményezésére idén is megrendezésre került a májusi EU Sokszínűségi Hónap. Ennek keretében a vállalatok, nonprofit szervezetek, egyetemek által számos eseményre került sor a befogadás, egyenlő bánásmód és a sokszínűség jegyében.

A nők máig hátrányos helyzetűnek számítanak a munkaerőpiacon, amit az is bizonyít, hogy egyrészt még mindig kisebb arányban vannak jelen a cégvezetésben, másrészt, hogy továbbra is fennáll a fizetési különbség férfiak és nők között, azaz ugyanazért a munkáért a nők kevesebb jövedelmet kapnak, mint a férfiak. Ennek persze strukturális és kulturális okai is lehetnek, mint a munka világán túli munkamegosztás, a nemek aránya az egyes szakmákban és azok oktatásában, vagy a cégeknél a szokásjog alapú előléptetés.

A vállalatok azonban saját falaikon belül és kívül is tehetnek ez ellen, ezért nagykövetek és cégvezetők is zászlójukra tűzték a fenti témákat. Erről volt szó például a Szabó Szabolcs Alapítvány oktatási helyzetkép rendezvényén, a Holland Nagykövetség panelbeszélgetésén, az X-mentor program megnyitóján és kutatási beszámolóján, az IBM Diversity és Inclusion megközelítést bemutató workshopján vagy a Döntési testületek sokszínűségéről szóló kerekasztal-beszélgetésen is.

Női témák a fókuszban — Sokszínűségi Hónap (X)

Új nézőpontot is megismerhettünk a Sokszínűségi Hónap rendezvényein: a nők fejében lévő önkorlátozás és önbizalomhiány szerepét, ami ugyanúgy akadályozhatja a nőket céljaik elérésében. Ezért is volt fontos az #IamRemarkable workshop, amelyen a résztvevők megismerhették a sztereotípiákat, ugyanakkor gyakorolhatták az önbizalomnövelést és a pozitív gondolkodást is. Továbbá ezért volt különösen fontos, hogy már pozícióban lévő sikeres és elismert női vezetők osztották meg tapasztalataikat, személyes tanácsaikat.

„Kétségtelen, hogy minden szereplőnek nagy felelőssége van abban, hogy ne hiedelmeken és előítéleteken alapuló döntéseket hozzanak toborzási, kiválasztási vagy előléptetési döntéseik során, hanem az értékeléskor a teljesítményre, kompetenciákra, potenciálra koncentráljanak” – hangsúlyozza Solti Andrea, a HBLF elnöke, aki egyben a Shell Hungary country chair-e is.

Ezért kiemelten fontos az üzleti szféra, az oktatás és természetesen a civil szegmens együttműködése is e téren. A Sokszínűségi Hónap keretében idén egyetemi partnerek is népszerűsítették a programot diákjaik körében: az Óbudai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem saját programokat szerveztek és számos rendezvény keretében civil együttműködések is létrejöttek. Ilyen kapcsolódás alakult ki a Praktiker – Unicef vagy Baltazár színház, Morgan Stanley és Grundfos – Salva Vita, Alternate – Fruit of Care és Tudatos Vásárlók Egyesülete között is.  

„A Sokszínűségi Kartához bármely szervezet csatlakozhat. A Karta elismeri és támogatja azt a célt, hogy a szemléletformálás, a szervezetek vezetőinek elkötelezése és támogatása révén a szervezeti sokszínűség megvalósuljon, egyúttal inspiráció legyen a humán erőforrás menedzsment fejlesztésére, újragondolására. Az Európai Sokszínűségi Karta tagsága lehetőséget biztosít az országok között a jó gyakorlatok megismerésére és megosztására, valamint az Európai Unió Sokszínűségi Hónapján való részvételre is” – tudtuk meg Gárdus Zsuzsától, a HBLF Sokszínűségi Kartáért felelős elnökségi tagjától, aki egyben a Jobsgarden ügyvezetője.

Női témák a fókuszban — Sokszínűségi Hónap (X)

További hírek, sajtómegjelenések és információk a Sokszínűségi Hónapról: www.sokszinusegikarta.hu

Jelentkezés az X-mentor programra június 15-ig itt: Részvétel a Programban | International X Mentor Program

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top