nlc.hu
Család

Rogán Cecília először beszélt a családjáról

Rogán-Gaál Cecília először beszélt a családjáról: „Nagyon nagy boldogság a három fiú”

Korábban nem volt példa arra, hogy a magánéletéről mesélt.

Rogán-Gaál Cecília 2020 nyarán házasodott össze a férjével, tavasszal pedig kiderült, hogy első közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Az egykori politikusfeleség április végén egy fotóval jelentette be, hogy megszületett Fülöp. Cecíliára nem jellemző, hogy a magánéletéről mesél, a Palikék világa című műsorral azonban kivételt tett: családról, férjéről és szenvedélyéről, a sportról beszélt.

Rogán Cecília

Fotó: Instagram

Palik László megkérdezte tőle, hogy milyen volt szembesülni azzal, hogy három fiúgyereke lesz. „Az combos! Nyilván kislányt szerettem volna a két fiú után, az lett volna az igazi, de most már semmiért nem cserélném el. Úgyhogy nagyon nagy boldogság a három fiú. Így minden olyan, mint az első kettőnél. De ahogy mondani szokták: a rutin meg az évek, nagyon más így pár évvel később szülni, mint ilyen húszon nagyon elején. Ennek minden pillanatát élvezem, egy felszabadult, boldog babázás, mert az ember valahogy nem olyan feszült már. Azt is mondani szokták, és ebben is van egy kis igazság, hogy ő beleszületik egy családba, és ott alkalmazkodik a meglévő körülményekhez. Ezért próbálunk nem lemondani a nagyok programjáról, inkább berakjuk a kicsit egy autósülésbe és megyünk” – árulta el az üzletasszony, aki arról is beszélt, hogy sok a téves infó a férje munkájával kapcsolatban.

„A férjem jobban benne van a teniszben, ez egy kicsit össze is kötött minket az elején. Mindig az jelenik meg róla, hogy teniszedző, de nem az. Öttusázó volt, utána hozta össze az élet egy gyerekkori barátjával, aki Balázs Attila, a második legjobb magyar teniszező, és az ő menedzsere, edzője és mindenese volt. Vele járta be a világot, együtt mentek a meccsekre” – részletezte Cecília.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top