nlc.hu
Család

PDSZ adatigénylése az állami gondozottak IQ-tesztje miatt

PDSZ: A közvélemény megtévesztésére adhat okot az állami gondozottak IQ-tesztje

A minisztérium eddig semmivel nem indokolta vagy magyarázta, miért kell IQ-tesztet végezni az állami gondozott gyerekeken.

Mint azt mi is megírtuk, országszerte IQ-tesztet végeztetnek az állami gondozott gyerekekkel. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat (OGYSZ) igazgatója a Belügyminisztérium felkérésére hivatkozva adott ki erről utasítást augusztus 10-én. Úgy tudni, legkésőbb a hónap végéig várják a központban a 6-12 éves gyerekek eredményeit, miután megyei szinten összesítették őket. Nem világos, ez kit takar pontosan, és az sem, szakmailag mennyire megalapozott.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Facebookon közzétette nyílt levelüket, amelyben közérdekű adatigénylést nyújtottak be a Belügyminisztériumnak az ügy miatt.

A minisztérium eddig semmivel nem indokolta vagy magyarázta a felszólítást. A tesztet ráadásul nem valamilyen tudományosan elismert módszerrel kell megcsináltatnia a gyámoknak a 6 és 18 éves kor közötti gyerekekkel, hanem egy orosz nyelvű, ingyenesen elérhető, nem ismert hátterű honlap segítségével, az eredményeket pedig kötelesek elküldeni az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (OGYSZ). 

A PDSZ adatigénylése is a felmerülő kérdéseket szeretné tisztázni, leszögezve, hogy a Testometrika nevű, orosz nyelvű honlap tesztjének adatai nem ismertek, szemben a tudományosan elfogadott, jelenleg elérhető intelligenciavizsgálatokkal.

Megfelelő reliabilitás és validitás vizsgálatok nélkül, megfelelő szakemberek bevonása nélkül a közvélemény megtévesztésére adhat okot, ha ezekre IQ-tesztként hivatkozunk – írják.

Orosz Testometrika honlap.

(Fotó: Testometrika.com)

(hvg.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top