nlc.hu
Család

Veronai buszbaleset: 406 millió forintot kaphatnak az áldozatok hozzátartozók

Veronai buszbaleset: 406 millió forintot kaphatnak az áldozatok hozzátartozói

Egymillió eurós kártérítésre számíthatnak a veronai buszbaleset halálos áldozatainak szerettei az olasz bíróságtól.

2017. január huszadikán történt a tragédia, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen hazafelé tartottak az olaszországi sítúráról, amikor a veronai autópályán a jármű a szalagkorlátnak hajtott, majd egy hídpillérnek ütközött és lángba borult. A buszon a két sofőrrel együtt összesen 56-an utaztak. 18-an meghaltak, és sokan megsérültek. 

V. Jánost a veronai bíróság korábban első fokon 12 évre, a második, már Mestrében zajló perben jogerősen 6 évnyi börtönre ítélte. A végső ítélet szerint a vétkes sofőr elaludt vezetés közben, amely végül a végzetes tragédiát okozta. V. János azzal védekezett az ügyészség előtt, hogy a buszt nem is ő vezette, hanem a váltótársa, aki szintén nem élte túl a balesetet.

Az elítélt nem jelent meg egyetlen kinti tárgyaláson sem, így nem tudták letartóztatni. Mint kiderült, mindvégig Békéscsabán élt, ahol munkát is vállalt. A veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Ennek fényében most szombaton elfogták a férfit, és egy héten belül ki is adják az olaszoknak.

A veronai buszbaleset megemlékezése

A veronai buszbaleset áldozataira emlékeznek a nemzeti gyásznapon a debreceni Kossuth téren 2017. január 23-án (Fotó: MTI / Czegledi Zsolt)

V. Jánost várhatóan október végén szállítanák Olaszországba, hogy megkezdje a jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltését, írja a Bors. A cikkből kiderül az is, hogy:

  • A következő tárgyalást novemberre tűzik ki, amelynek végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János. A bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után többen is kapnak pénzt, figyelembe véve a rokonsági fokot.
  • Ha az érintettek V. Jánossal szemben is érvényesíteni kívánják majd a kártérítési igényüket, akkor itthon kell polgári peres eljárást indítaniuk.
  • Nyilvánvaló, hogy a buszvezető nem lesz képes a megítélt összegek töredékét sem megfizetni, de azt gondolják az áldozat hozzátartozói, hogy ebbe a kártérítési folyamatba a buszos cégnek is be kell majd kapcsolódnia.
  • Az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolyamon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság.
  • A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. A sérültek, illetve az elhunytak hozzátartozói azt a pénzt már egy évvel ezelőtt megkapták, összességében mintegy 1,8 milliárd forintot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top