nlc.hu
Család

Venczel Vera özvegye

Venczel Vera hamvait a mai napig otthonában őrzi a férje, lánya szerint nem tudja elengedni

Czapp György képtelen megválni a Jászai Mari-díjas színésznő földi maradványaitól.

Venczel Vera özvegye nem képes továbblépni imádott felesége elvesztésén, emléke tiszteletére egy oltárt is kialakított a közös otthonukban, ott őrzi Czapp György az egy évvel ezelőtt elhunyt színésznő hamvait – írja a Blikk

Venczel Vera

Venczel Vera A félkegyelmű című előadásban, a Pesti Színházban 2018-ban – Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lánya elmondása szerint a grafikus azóta sem tudott továbblépni. “Édesapám még mindig nagyon maga alatt van, nem tudja feldolgozni, hogy elvesztette a nejét. Rosszul viseli a hiányát, folyamatosan róla beszél” – árulta el Czapp György lánya, Betti, aki arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy miért nem temették még el a színésznőt.

Nem tudja őt elengedni, otthon egy kis oltárt alakított ki, ott őrzi az urnát. Azt gondolom, meg akarja várni, míg ő is elmegy, és akkor egyszerre helyezzük őket végső nyugalomra” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top