nlc.hu
Család

Mentőben született kisfiú

Nem értek be a kórházba, mentőben jött világra Ádám

Az apa félreállt az autóval, majd a mentők néhány perc alatt világra segítették a kisfiút.
Szirénázó mentőautó

Kalandos körülmények között, a kórház helyett a mentőben jött világra egy kisfiú a hétvégén. Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint a 40 év körüli nőnek szombat éjfél körül kezdődtek a fájásai, ezért férjével el is indultak a kórházba, ámút közben felgyorsultak az események.

A férfi félreállt az autóval, és azonnal mentőt hívott. A tapasztalt mentésirányító rögtön több egységet riasztott, akik perceken belül helyszínre is értek, azonban a vizsgálatokat követően úgy ítélték meg, hogy valóban nincs idő kórházba sietni, így átemelték a kismamát a mentőautóba, és pillanatok alatt felkészültek a szülés levezetésére.

Szerencsére komplikációk nélkül zajlott minden, így mindössze néhány perc alatt világra segítették a kis Ádámot, aki rögtön fel is sírt. A boldog édesanyát és második gyermekét stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Többször előfordult már, hogy úton a kórház felé, mentőben született meg egy kisbaba: volt, amikor a nagypapa élőben közvetítette a Facebookon a nagy eseményt, máskor pedig az anya hálája jeléül a mentőápolóra bízta, mi legyen a gyerek neve. 

(Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top