nlc.hu
Család

Zsámbék polgármestere segített egy autóbalesetnél

Árokba csúszott a kocsijával egy anya és a kisfia, több autós is elment mellette

Zsámbék polgármestere állt meg nekik segíteni.
havas út

Éppen az orvoshoz igyekezett beteg kisfiával egy édesanya péntek délután, amikor a Budakeszit Páttyal összekötő kanyargós, csúszós úton balesetet szenvedtek. Az árokba csúszott autót – amiből nem tudott kiszállni a szerencsétlenül járt anya és kisfia – észrevette Zsámbék polgármestere, aki éppen arra járt a feleségével, azonnal megálltak segíteni – számolt be az RTL Híradó.

Mikor odaértünk az autóhoz, láttuk, hogy egy hölgy és a kisgyermeke (…) nem tudott kiszállni, mert annyira meredeken állt a kocsi” – mesélte Horváth László, aki amíg segített, az ő kocsijának is nekimentek. Sőt rövid időn belül további 4 autó is árokba csúszott ugyanezen a szakaszon. Senki nem sérült meg. A munkagép egymás után húzta ki a kocsikat.

Közben már állítottuk meg a forgalmat, tehát nem volt gyorshajtás vagy semmi egyéb. Egyébként a szóróautó és a hókotró autó is elment erre, tehát még azt sem mondhatjuk, hogy az út ilyen módon nem volt karbantartva” – mondta el a történtekről Zsámbék polgármestere, aki arról is beszélt, hogy az anya szerint rajta kívül csak egy másik autós próbált neki segíteni.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top