Kiss Anita ápolóból lett szobafestő, hogy a rászorulók is hívhassanak szakembert

A nyár első meleg napján fordulunk be Veresegyház kertvárosi utcájába, ahol az egyik takaros sorházban már javában folynak a munkálatok. Hétvégi pihenés helyett izmos munka várja Kiss Anitát, aki hétköznap ápolóként dolgozik, hétvégén pedig spaklit, festőhengert ragad, és olyanoknál fest ki, akik a mai árak mellett nem igazán engedhetnék meg maguknak, hogy szakembert hívjanak.

Anikó nem mindennapi történetére a Facebook hírfolyamát görgetve bukkantam rá egy posztban, amiben azt írta a 45 éves nő, hogy áron alul vállal szobafestő szolgáltatást, szerinte sokan túl magas összegeket kérnek el egy festésért. 

„Értem én, hogy szakmunka, de azért ne legyünk elszállva az árakkal. Sajnos ezt egy szegényebb család, egyedül álló anyuka, vagy egy idős ember nem tudja megfizetni. Én azért lettem szobafestő is, hogy segítsek! Nem horror áron dolgozom, mindenki számára elérhetők az áraim és mindent meg tudunk beszélni, ezért nincs is fix árlistám. Minden esetben helyszíni felmérés történik, ami természetesen ingyenes… bárhová elmegyek az országban. Keressen bizalommal” – írta Anita, és a posztja, tekintve a jelenlegi árakat, villámgyorsan elterjedt a neten, jelentkeztek szép számmal a rászorulók, illetve azok, akik inkább csak így spóroltak volna meg tízezreket, és persze megjelentek az ócsároló, szakmabeli kommentelők is, akik szerint ilyet csak egy szakbarbár mond, a tudást, a tapasztalatot bizony meg kell fizetni.

Kiss Anita (Fotó: Czvitkovits Judit)

Ennek a riportnak nem feladata szétszálazni, hogy a jelenlegi anyagárak és infláció mellett milyen a reális árképzés, az viszont biztos, hogy a mai gazdasági helyzetben az alacsonyabb keresetűek nem, vagy csak nagyon nehezen tudják kicsengetni a sokszor valóban magas munkabéreket (főleg Budapesten). Anita rajtuk próbál meg segíteni, úgy, hogy közben ő is keres valamennyit a munkával.

Nem egy ücsörgős típus

Épp tapétaleszedés közben találjuk az festő-ápolónőt, akinek a 14 éves fia és egy másik szakember, Lali  is segít. A kollégája a nagyobb munkák során, ahol elkél a segítség, csatlakozik Anitához.

„Úgy tervezem, hogy este hét és tíz között befejezzük a munkálatokat, szerencsére ez a tapéta könnyen lejön” – néz körbe a szobában, majd egy hatalmas ív papírt távolít el a falról. 

Anita vidékről, a borsodi Olaszliszkáról származik, a fizikai munka már fiatal korában is a mindennapjai része volt. „Mentünk biciklivel ki a szőlőbe, metszettünk, venyigét hordtunk, szüreteltünk. Amikor nyári szünet volt, mentünk napszámba szedret, mákot szedni, és minden mást, amit csak el tudsz képzelni” – meséli, és hozzáteszi, sosem vágyott irodai munkára, ő nem az az egy helyben ülő típus. A 14 éves fiát is gyakran viszi magával, aki nem mindig boldog ettől.

Fotó: Czvitkovits Judit

– mondja, és hát a fiának tényleg fel kell kötni a gatyát, ugyanis az anyukája egy superwoman energiájával dolgozik több helyen is  Heti két éjszakát ápolónőként húz le egy idősek otthonában, miközben gyereket nevel és gondoskodik a nyugdíjas édesanyjáról, hétvégén pedig a szobafestő munkáival halad. Azt mondja, akkor pihen, amikor alszik, de egyelőre élvezi a sűrű életet, és ha mégis van egy kis holtideje, akkor nagyon szeret cukrászkodni:

„Főleg formatortákat készítek. Olyankor a konyha csak az enyém, senki nem jön be, vagy szól hozzám, teljes a nyugalom, tökéletesen kizárom a külvilágot” – meséli, és halkan megsúgom, a tortakészítésben is elég profi. Facebook-oldalán ezeket az alkotásait is le lehet csekkolni.

„Ez a hivatásom, nem adnál fel soha”

– válaszolja határozottan, amikor arról kérdezem, hogy a festésért feladná-e az egészségügyi hivatását, amiről már gyerekként tudta, hogy ez lesz az ő útja. „Körülbelül 12 éves lehettem, amikor édesapámnak megpattant egy ér a combjában, és elöntötte a vér a lépcsőnket. Levetettem róla az övet, és a meghúztam a combján, aztán biciklire ültem és eltekertem a nagyapához, aki aztán szaladt a háziorvosért” – mesél a sorsdöntő eseményről, amelynek hatására elment ápolónak tanulni.

Fotó: Czvitkovits Judit

„Elmentem egy étterembe a belvárosban, konyhai kisegítőnek jelentkeztem. Akkor még azt sem tudtam, hol fogok lakni, egy hónapig az unokaöcsémék fogadtak be. Aztán munkahelyet váltottam, kivettem egy albérletet, és onnantól kezdve az egészségügyben dolgoztam. Először a Vakok Intézetében. Mellette vendéglátóztam, mert ugye egy munkahely kevés volt arra, hogy az albérletet is fenntartsam. Szóval nehezen, de beindult a budapesti életem, azóta ápolóként dolgozom” – meséli és hozzáteszi, dolgozott az állami egészségügyben is, nagyon szerette a Szent Imre kórházat, ahol a kardiológián dolgozott, de aztán a magánellátásban helyezkedett el, ahol azért jobbak a bérek.

A szobafestés iránti kíváncsisága akkor ébredt fel, amikor átmenetileg irodai munkát végzett egy építészipari cégnél, és sok olyan szakembert látott maga körül, akik nem végezték el maradéktalanul a munkájukat, ellenben sok pénzt kértek el érte. Ekkor kezdte el jobban beleásni magát a szobafestő szakma rejtelmeibe, először videókat nézett a YouTube-on, majd végül jelentkezett egy OKJ-s tanfolyamra, hogy megszerezze a szükséges végzettséget és tapasztalatot. Azt meséli, hogy a festő osztályban 14-en voltak diákok, és ő volt az egyedüli nő, de sose érte emiatt hátrány, sőt.

„Nagyon örültek, hogy van köztük egy lány, és mai napig tartjuk a kapcsolatot, olykor még együtt is dolgozunk – mondja az Anita, aki az iskolát persze a munka mellett végezte el. – Éjszaka járok dolgozni az idősek otthonába, hetente kétszer, így könnyebb volt elvégezni a sulit.”

Fotó: Czvitkovits Judit

Miután letette a vizsgákat, gyakorlásként ismerősöknél dolgozott, majd amikor úgy érezte, hogy itt az idő élesben is kipróbálni magát, feltette a hirdetését a Facebookra. Őszintén megdöbbent,  milyen rengetegen kommentelték és osztották meg a posztot. Persze nem maradtak el a kritizálók és azok sem, akik nyerészkedni szerettek volna a jó szándékán.

„Olyan emberek is megpróbálnak alkudozni, akiknek amúgy nincs szükségük rá” –mondja Anita, aki igyekszik azokat előre venni a sorban, akiknek tényleg rászorulnak az olcsóbb árra.

– meséli a szakember, miközben egy kicsit leülünk a kertben, hogy nyugodtan mesélhessen.

„Az egyik kliensem három évig úgy élt abban a lakásban, ahogy megvették. Két gyerek van, egyedül neveli az anyuka őket, így nem nagyon volt pénzük arra, hogy festőt hívjanak. Őt úgy vállaltam el, hogy akkor fizet, amikor van pénze. Próbálok tényleg segíteni, részben azért tartom fent az egészségügyi munkámat is, hiszen abból van a fix bevételi forrásom.”

Ildikó, a ház tulajdonosa és egyben a megrendelő, egy tálca pohárral érkezik, és üdítőt tesz le elénk az asztalra. „Ahogy megláttam a hirdetést, azonnal írtam Anitának. Tudom, milyen árakon dolgoznak a szakemberek, úgyhogy reméltem, hogy elvállal” – kapcsolódik be a beszélgetésbe, miközben kényelmesen rágyújt egy cigarettára.

Fotó: Czvitkovits Judit

Anita lassan szedelődzködik, folytatnia kell a munkát. Miközben az utolsó slukkjait szívja, azt mondja, sok nő keresi meg, és nem feltétlenül az ár miatt. „Volt olyan női megrendelőm, akit megpróbáltak átverni az árral, míg egy másikuk arról mesélt, hogy a munkások kellemetlenül viselkedtek vele” – mondja, és azt sem titkolja, hogy saját, személyes tapasztalatai is közrejátszottak abban, hogy ma azoknak segít, akiknek nehezebb az életük. 

– mondja, hozzátéve, hogy egyedüli kenyérkeresőként olykor nehéz megtalálni a balanszt, hogy tudjon a gyerekével is lenni, de közben az anyagiakkal se legyen gond. 

Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Nem annyira idegen a magyartól, hogy irigykedjen a másik sikerére, ötletére. Ezt Anita is megtapasztalta a saját bőrén, hiszen a posztja alatt rendesen kritizálták, támadták a fanyalgók. Azt mondja, sokat látott már az életben, de azon ő is meglepődött, hogy a piacra lépése mennyi rosszindulatot váltott ki.

„Megértem, hogy sokan attól félnek, hogy elveszítik a munkájukat, csak abba nem gondolnak bele, hogy én olyan munkákat végzek el, amit mondjuk egy festőbrigád nem vállal el. Tegnap voltunk Érden, egy beázás nyomait javítottuk. Egy festőbrigád vagy ezek az úgymond drága festők nem fognak elmenni egy olyan munkát megcsinálni, ami kevés meló, ergo kevés pénz. Vagyis én a vevőkörüket nem veszem el, teljesen más réteget próbálok megszólítani. Az elején még reagáltam, hozzászóltam a negatív kommentekhez, de ma már csak jókat mosolygok rajtuk” – mondja Anita.

Fotó: Czvitkovits Judit

A kritikusai leginkább maguk is szakemberek, és olyanokat nehezményeztek, hogy nem márkás spaklit, vagy nem festőlétrát használ, és azt a posztját is kikezdték, amelyikben az albérletében található ajtó feletti tapétás falrészt festi. A kommentelőknek üzeni, hogy a tapétát nem szedhette le, hiszen nem az ő tulajdona a lakás, ezért csak átfestette, mert nem nézett ki jól. 

„Aztán a létrába is belekötöttek, hogy nem festő létrám van. Van egyébként, tegnap például azt vittük magunkkal, de nem tudok létrázni, és nem is akarok megtanulni, mert mások a fizikai adottságaim, mint egy férfinek. Inkább leszállok a létráról, fölszállok a létrára, még akkor is, ha időt pocsékolok vele. A következő, ami miatt írtak, hogy folyik az alapozó a falon, amit akár ecsettel, akár hengerrel viszel fel, akkor is folyni fog. Ezzel nem tudsz mit csinálni” – tárja szét a karját, és azt mondja, tisztában van vele, hogy nincs 20 évnyi tapasztalata, bár ő úgy látja, hogy ez sem garancia a tökéletes munkára…

Délutánra lekerül az összes tapéta, már javában folyik a festés, a kis csapat szó nélkül halad méterről méterre. Reggel hét óta tempósan dolgozik Anita. Nem titkolja, a festés kemény fizikai munka, pláne, ha rosszabb minőségű a fal és glettelni is kell.

Fotó: Czvitkovits Judit

„Pláne, hogy kézzel csiszolunk, egyelőre ugyanis nincs gép, próbálok persze úgy dolgozni, hogy gépeket is vegyek, de nem a vevők, vagy nem a megrendelők kárára. Gyűjtögetem rá a pénzt, most egyelőre abból dolgozunk, amink van” – mondja. 

Egyelőre bőven vannak megrendelései, és úgy néz ki, hogy a poszt hatására, a nyár már betelt, de az nagy kérdés, hogy vajon fizikailag, lelkesedéssel meddig lehet nyomott áron biztosítani a szolgáltatást. Anita szerint vízválasztó lehet a tél, amikor az embereknek még kevesebb a pénzünk, és nagy eséllyel kevesebb festőmunka is lesz. De addig is, ha kell, utazik, glettel, és fest, oda megy, ahol szükség van rá.