nlc.hu
Család

8 évesen tinikorba érnek a gyerekek

A mai gyerekek már 8 évesen kistinikorba lépnek

Nincs jó hírünk a kisiskolások szüleinek: a gyerekek manapság már nyolcévesen kezdik a kistinikort.

Már kinőttek a dackorszakból, de még nem olyan nagyok, hogy klasszikus tinédzserként bánjunk velük: ők az új kor kistini gyerekei, a nyolcévesek. A szakemberek szerint erre a tinikor előtti tiniségre nem annyira készülnek a szülők, mint kellene.

Egy 2000 szülő bevonásával készült tanulmányból kiderül, hogy a szülők számára a nyolcéves kor körül kezdődő kistiniség az egyik legnehezebb korszak. Emellett a szülők szerint a hétéves kor a legrosszabb a hiszti szempontjából, ami vetekszik a rettenetes dackorszakkal is. Mindez arra utal, hogy a tizenéves kor előtti nyolcéves csoport egy meglehetősen nehéz korban van, amit talán nem is gondoltunk volna.

Készülj fel a hangulatingadozásokra!

„Ebben a korosztályban a fizikai, szociális és kognitív készségek terén gyors kihívások és növekedés tapasztalható – mondja Dr. Jeff Temple pszichológus. – Sokak számára ekkor kezdődik a prepubertás – ami egyben azt is jelenti, hogy jobban tudatában vannak a testüknek, és összehasonlítják a testüket másokéval vagy az ideállal, ami szorongást szülhet.”

Mint minden korosztály esetében, ha tudod, hogy esély van a hangulatingadozásokra, akkor fel tudsz készülni rájuk lélekben. A mai gyerekeknél erre már nyolcéves korukban el kell kezdeni készülni, ugyanis ettől a kortól már a mindennapjaik részévé válhat.

A normális hangulatokon kívül, amelyeket mindannyian átélünk, az újonnan szerzett önállósággal, új barátságokkal, új gondolatokkal és új érzésekkel is meg kell küzdeniük.

Azt is kitalálják, hogy kik ők, mit szeretnek, miért olyanok, amilyenek, és miért szeretik azt, amit szeretnek. Ha mindez zavarosnak hangzik, képzeld el, mit érezhetnek a gyerekek. Ez nehéz, ijesztő, izgalmas és új” – mondja a pszichológus.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Mutass példát az elfogadható viselkedésre!

Persze, lehet, hogy az volt a „legrosszabb nap” a nyolcéves gyerek életében, amikor elfogyott otthon a túró rudi, amit totális tragédiaként él meg és idegösszeomlást kap tőle, de a szülőknek lehetőségük van arra, hogy minden körülmények között elfogadható viselkedést modellezzenek.

„Ami az udvariasság, a határok és más szociális jelzések megtanítását illeti, mindez a példamutatáson múlik.

Társas lények vagyunk – a gyerekeid azt fogják tenni, amit te teszel.

Legyél tehát kedves a pároddal, a pincérrel vagy a pénztárossal a boltban. Beszélj pozitívan a tanáraikról és a barátaikról a hátuk mögött is. Mutasd meg a gyereknek, hogyan kell határozottan és pozitívan reagálni.”

Azt is nyugodtan elmondhatod a gyereknek, hogy nincs jó napod, de ennek ellenére igyekszel másokkal normálisan viselkedni, ezzel is példát mutatva, hogy lehet rosszkedve, de azt nem kell kitölteni a környezetén.

Készülj fel, hogy te vagy a legrosszabb!

Temple saját gyereke hétévesen azt mondta neki, hogy az anyja „tönkretette az életét”: „Bármennyire is irracionális volt, hogy ezt mondta, és bármennyire is vicces utólag, akkoriban fájt.” Mint a szülői lét sok sokkoló szakaszában, már az is segíthet, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül ezzel az élménnyel.

„Bár szülőként szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy kielégítjük az igényeiket, gyakran a legjobb és legegészségesebb dolog, amit tehetünk, hogy elfogadjuk, hogy ez a szülői lét része.

A gyermeked egy ponton meg fog utálni, azt fogja mondani, hogy te vagy a legrosszabb, és a barátai szüleihez fog hasonlítani. Ne vedd magadra, csak szeresd és támogasd továbbra is.

– mondja Temple.

A kistini korosztály felé is megértéssel és nagy türelemmel kell fordulni, még akkor is, ha nem kap akkora figyelmet ez a nyolcéves kor, mint a nagykamaszok problémái – emiatt senki földjének érezhetjük ezt a területet. „Ez azonban fontos életkor a megküzdési készségek és az önszabályozás elsajátításához” – mondja a pszichológus.

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top