Jennifer Keller 13 évig volt házas. Alig öt hónap együtt töltött idő után, a húszas éveiben ment hozzá a párjához, mert váradós volt a férfitől. Aztán született még egy gyerekük, ők pedig több mint egy évtizeden keresztül próbálták működővé tenni a házasságukat. „De alapvetően nem illettünk össze. Aztán ez odáig jutott, hogy úgy gondoltuk, talán jobb, ha elválnak útjaink” – mesélte a Business Insidernek a most 53 éves nő.
Intim kapcsolat és saját univerzum
Miután a házasságuk 2011-ben zátonyra futott, Jennifernek a következő években több hosszú távú, monogám kapcsolata volt, a poliamoria, azaz a többszerelműség egyáltalán nem volt a „radarján”. Egészen 2018-ig, amikor egy viharos kapcsolatának vége után ráébredt arra, mit is akar valójában: vágyott kapcsolatra, de közben szerette az aktuális életét és a saját kis univerzumát is.
Ahogy egyre többet olvasott a poliamoriáról, úgy érezte, ez olyasvalami, ami jól passzol az akkori élethelyzetéhez és érzéseihez. Tanított és a doktori disszertációját írta, lényegében két teljes munkaidős állásban dolgozott. És miközben az élete nagyon-nagyon zsúfolt volt, úgy érezte, szüksége van kapcsolódásra, intimitásra és örömre, de nem akar egy megszokott, követendőnek tartott kapcsolati formát. Végül 2020-ban próbálta ki a poliamoriát, és hamar úgy érezte, hogy rugalmasságot ad neki, és sokkal jobban illeszkedik ahhoz, ahol tart az életében.
Az elsődleges kapcsolata saját magával van
„A poliamoria számomra azt jelenti, hogy vannak olyan kapcsolataim, amelyekben kiteljesedhetek, amelyek tartalmasak és szeretetteljesek, de az elsődleges kapcsolatom saját magammal van. Kapcsolatban vagyok, de nem akarok felszállni a párkapcsolati »mozgólépcsőre«, ahol az az elvárás, hogy randizol, aztán komolyra fordul a dolog, kizársz másokat, aztán társak lesztek, talán összeházasodtok vagy élettársak lesztek.
A kultúránk annyira monogám, hogy amikor az emberek nem monogám kapcsolatról hallanak, a megcsalásra és a titkolózásra gondolnak. Számomra azonban a poliamoria a nyitottságról, az őszinteségről és arról szól, hogy a végsőkig, a lehető legőszintébben maradjunk hűek önmagunkhoz.
Úgy gondolok a kapcsolataimra, mint buborékokra, egymástól elkülönülve – ellentétben a poliamoria sztereotip képével, amikor a partnerek egy konyhaasztal körül ülnek, mindenki ismeri a többit, és mindenki kommunikál a másikkal.”
Ezt is lehet túlzásba vinni
Jennifernek jelenleg két romantikus kapcsolata van. Az egyik már majdnem két éve tart egy olyan emberrel, aki partner a hosszú távú, nyitott kapcsolatban. A másik partnerével néhány hónapja ismerik egymást, ő szintén „szóló poli”, és eddig minden nagyszerű vele. Két állandó partnerével igyekszik hetente találkozni, hogy táplálja a kapcsolatot, de mellettük újakkal is szokott randizni, hetente legfeljebb egy alkalommal. A randizást nagyon élvezi, mert szórakoztatónak találja, hogy új emberekkel találkozhat, jókat beszélgethet, aztán kiderül, van-e szikra.
„Nyáron úgy döntöttem, hogy kicsit kurvásra veszem a nyarat. Úgy fogok randizni, mintha nem lenne holnap, és annyi tapasztalatot szerzek, amennyit csak tudok. Most november van, és még mindig azon dolgozom, hogy leépítsem a nyári kapcsolatokat.”
Jennifer úgy érezte, a poliamoria éppen neki való (Fotó: Getty Images)
Miután visszatért a munkába, Jennifer úgy döntött, vissza kell vennie, mert kezdett összedőlni az, amit korábban felépített. Szeret randizni, szereti azt érezni, hogy valakivel megvan a kémia, de egy pont után az idő és az energia nagyon korlátozó tud lenni. Ezért most úgy látja, hogy az ideális poliamoros felállás egy vagy két tartós kapcsolat, valamint a randizás és a rövid – akár szexpartneri – kapcsolatok lehetősége.
Nem térne vissza a monogámiához
Bár Jennifer jelenleg nagyon jól érzi magát, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jövőben is poliamor marad. El tudja képzelni, hogy felhagyjon jelenlegi életmódjával, különösen akkor, amikor a hetvenes éveik végén járó párokat látja. Úgy gondolja, nagyszerű, hogy ott vannak egymásnak, ezért nem zárja ki, hogy élete későbbi szakaszában legyen egy elsődleges kapcsolata, igaz, nyitott kapcsolatra gondol.
„Visszatekintek a házasságomra, és azon gondolkodom, hogy ha nem lettünk volna monogámok, akkor vajon még mindig együtt lennénk? A köztünk lévő feszültség egy része az egymáshoz nem illő szexuális vágyakból és a különböző, kielégítetlen igényekből fakadt. Ha nyitottak lettünk volna arra, hogy ezeket a szükségleteket a kapcsolaton kívüli emberek is kielégíthessék, akkor talán kisebb nyomás nehezedett volna a házasságunkra. Soha nem mondd, hogy soha, de valószínűleg nem fogok visszatérni a teljesen monogám kapcsolathoz.”