Az adakozás jó dolog, ehhez nem fér kétség. De miért van az, hogy néhány adományozónak látszólag eszébe sem jut egész évben támogatni a civil szervezeteket, aztán karácsony előtt hirtelen észbe kap, és nagylelkűvé válik? Milyen hatással van ez azokra, akinek segítenek, mennyiben ajándék és mennyiben jelent plusz feladatot? A szezonális jótékonyság létező jelenség, amelynek hátterében nagyon összetett okok húzódnak meg.
Most leszek kedves!
Sokan hajlamosabbak adakozni az ünnepi időszakban, különösen karácsony és újév környékén. Ilyenkor könnyebb elképzelni, milyen lehet magányosan tölteni azt az időszakot, amikor mindenki a családjával van, és milyen lehet, ha valaki nem kap ajándékot olyankor, mikor mindenki más igen.
Természetesen aki magányos vagy anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van, az nemcsak az ünnepeket éli meg nehezen, hanem a hétköznapokat is,
de azokat éppen az egyhangúságuk miatt kevésbé tudja elképzelni az, aki nincs hasonló szituációban.
Pénzügyi keretek
Az év utolsó néhány hetében általában kiderül, hogy egy cég mennyi költött az idénre tervezetthez képest, hol maradnak esetleg olyan források, amelyeket nem használt fel, és amelyeket akár jótékony célra is fordíthatna. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a közhasznú szervezeteknek történő adakozás után adókedvezmények is megillethetik az adományozót, ami szintén szempont lehet, még ha nem is tűnik annyira önzetlen dolognak.
Év végi nagytakarítás
A téli ünnepek környékén sokan hatalmas takarításba, selejtezésbe fognak. Ilyenkor előkerülhetnek olyan holmik, amelyek másnak még hasznára válhatnak: ruhák, játékok, könyvek, amelyeket jobb érzés jótékony célra felajánlani, mint kidobni, különösen, ha személyes emlékek is kötődnek hozzájuk. A kidobás helyett újrahasznosítás ráadásul azok szívéhez is közel állhat, akik fontos szempontként tekintenek a fenntarthatóságra.
Jól zárni az évet
Egy kiemelt időszakban adakozni ahhoz is hozzájárul, hogy az adományozó énképe pozitívabb legyen. Mindenki szereti jó embernek érezni magát, olyannak, aki törődik másokkal. Ez az igény felerősödik az év végén, amikor hajlamosabbak vagyunk visszatekinteni, összegezni, értékelni a saját egész éves teljesítményünket. Egy karácsonyi jótékonysági akció, ha nem is tudatosan, de akár egy utolsó pillanatos „szépítés” is lehet az önmagunkról alkotott képen.
Fotó: Getty Images
Év végi kampányok
Sok szervezet a fentiekre építve éppen ekkorra időzíti az utolsó kampányát, ezzel meg is erősítve a már említett folyamatokat. Ezzel a nonprofitok között egyfajta versenyhelyzetet is teremtenek, ami akár azt is eredményezheti, hogy az adományozó, mivel nem tud dönteni a hasonló profilú alapítványok, egyesületek között, igyekszik igazságosan elosztani köztük a rendelkezésre álló összeget vagy tárgyakat.
Ilyenkor mindenki egyformán rosszul jár, nem egyformán jól: aki adakozik, annak jóval több figyelmébe, energiájába és akár pénzébe (szállítás, átutalási díjak) kerül, amit tesz, a fogadó szervezetek között pedig elaprózódhat az egyébként egyben többet érő segítség.
Itt is, ott is belefásulunk
Noha a szezonális adományok tényleges bevételi forrást jelentenek a nonprofit szervezeteknek az adott időszakban, egyben az erőforrások egyenetlen elosztását is eredményezik. Fontos megérteni, hogy a civil szervezetek egész évben adományokra támaszkodnak működésük fenntartása és kedvezményezettjeik támogatása érdekében. Olyankor is, amikor nem hirdetnek kampányokat, és olyankor is – sőt, főleg olyankor –, ha nem történik semmi különös, csak fenn kell maradniuk a mindennapokban. Ezért az adományok beáramlása az ünnepi időszakban ugyan előnyös lehet, de az év más időszakaiban, ha akkor nem érkezik rendszeres támogatás, hatalmas lehet a kontraszt. Ez a bizonytalanság, amit a kiegyensúlyozatlan forrásbeáramlás okoz, akadályozhatja a szervezeteket a hosszabb távú projektek tervezésében és kivitelezésében.
A kampányszerű adakozás másik hátránya, amire sokan talán nem is gondolnak, hogy az egyszerre érkező nagy mennyiségű holmit tárolni kell, erre pedig nem minden szervezetnek van lehetősége, különösen, ha romlékony vagy sérülékeny dolgokról van szó. De ruhákat, építési anyagokat, tartós élelmiszert sem könnyű átlátható módon és biztonságosan raktározni. Sok szervezetnek nincs erre megfelelő telephelye, és egy raktár bérlése és őrzése megint csak költség.
De nézzük meg a másik oldalt is! Létezik egy angol nyelvterületen használt fogalom, a „donation fatigue”, amit talán legpontosabban adományozói fáradtságnak fordíthatnánk. Ez az a jelenség, mikor valaki egy ideig gyakran adakozott jótékonysági szervezeteknek, aztán ennek gyakorisága és mértéke fokozatosan csökken, majd az illető teljesen felhagy az adományozással.
Önkéntesek csomagolnak élelmiszert tartalmazó ajándékcsomagokat Bicskén, a Vöröskereszt számára (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Ezt több dolog is okozhatja, illetve ezek akár össze is adódhatnak. Megeshet, hogy az illető egy idő után eredményeket várna, amelyeket nem lát: szeretné úgy érezni, hogy amit tett, annak gyakorlati haszna is volt. Ha nincs gyors és látványos fejlődés az adott ügyben, úgy érezheti, hogy nem jó helyre tette a pénzét. A másik, kifejezetten gyakori ok, hogy rengeteg szervezet van, amelyek mind jó ügyért dolgoznak, és egyszerűen lehetetlen köztük választania annak, aki nem érez valamiféle személyes érintettséget bármelyik irányában. Egy idő után ezért úgy dönt, hogy nincs igazságos megoldás, csak ha inkább nem ad senkinek semmit.
Ami a legnagyobb segítség a civil szervezetek számára, az kétségtelenül a rendszeresség és a proaktivitás. Ha kiépül egy stabil bázisuk, amely megbízhatóan támogatja őket, még ha havonta csak egy pici összeggel is, akkor ez növeli a fennmaradásuk kiszámíthatóságát. Így ha kampányt indítanak, az akkor beérkező adományokat teljes egészében az adott ügyre fordíthatják, mert tudják, hogy közben a napi működésük nincs veszélyben.
Karácsonykor legtöbben beteg, hátrányos helyzetű vagy nehéz sorsú gyermekek javára terveznek adományozni – derült ki a Yettel és a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi szokásokat vizsgáló friss országos reprezentatív kutatásából. Ünnepek alkalmával legtöbben (22 százalék) idén is tárgyi adományokkal – ruhákkal, cipőkkel, iskolaszerekkel és egyéb hasznos eszközökkel – segítenek a rászorulóknak, de csaknem ugyanekkora arányban (20 százalék) adnak pénzt. Szolgáltatásokat – például nyelvoktatást vagy tanácsadást – a tavalyihoz hasonló arányban adományoznak (5 százalék), az önkéntes munkát végzők száma kismértékben (8-ról 7 százalékra) csökkent.
Idén karácsonykor tízből négyen terveznek adományozni és/vagy önkénteskedni, a megkérdezettek egyharmada pedig egyiket sem tervezi. Az anyagi helyzet (56 százalék) és az időhiány (31 százalék) mellett a legfőbb indok a bizalmatlanság: sokan (22 százalék) nem látják biztosítottnak, hogy adományuk a megfelelő helyre kerül. A felmérés tízből hét válaszadója (69 százalék) – nemcsak karácsonykor, hanem általában is – szeretné tudni, hogy pontosan mire fordítják az általuk felajánlott adományt, míg az emberek kétharmada (64 százalék) számára könnyebbséget jelentene, ha tudnák, mire van szükség, minek örülnének a támogatottak.
Az adománybolt nem lerakóhely!
Hajni egy budapesti adományboltban dolgozik. Ezek az üzletek csak néhány éve jelentek meg Magyarországon. A céljuk kettős: egyrészt a fenntarthatóság jegyében a használt, de jó állapotú holmikat megmentik a kidobástól, hogy új gazdára találhassanak, másrészt kedvező áron kínálják ezeket a termékeket, így olyanok is hozzájuthatnak, akik számára nehézséget okozna újonnan megvenni. Az adományboltok remekül működnek már a legtöbb európai országban évek óta, és a legtöbb ilyen üzletnek kialakult törzsközönsége van mind adományozói, mind vásárlói oldalon. Hajni azt tapasztalja, hogy a magyar közönség számára még szokatlan ez az üzleti forma, még ha sokaknak szimpatikus is.
„Nagyon sokszor elmondjuk, sőt, ki is van írva jól látható helyen, hogy milyen tárgyakat tudunk átvenni – mondja –, de ennek ellenére rendszeresen belefutunk abba, hogy vissza kell utasítanunk valamit.
Nem tudunk fogadni olyasmit, aminek lejár a szavatossága, például élelmiszerek és tisztítószerek, mert nincs rá garancia, hogy ezek gyorsan elkelnek, ráadásul a tárolásukra is oda kell figyelni.
A háztartási gépeknél is van egy határ. Én azt szoktam mondani, hogy amit el tud hozni és fel tud tenni egy polcra, az jöhet, ami annál nagyobb, az nem. Tehát turmixgép, hajegyenesítő, kávéfőző igen, mosógép nem. Könyvekből olyat veszünk át, ami teljesen ép, nem hiányos. Sokan nem gondolnak rá, hogy ezek között is van olyan, aminek lejár a szavatossága: egy többkötetes lexikon a hatvanas évekből ma már biztosan nem használható.”
Képünk illusztráció (Fotó: KEYSTONE/Christof Schuerpf)
Hajni azt mondja: a leadási szándék érezhetően nő az év végén, ami érthető ugyan, de nem könnyíti meg a munkáját.
„A környéken lakók, akik rendszeresen elmennek az üzlet előtt, van, hogy ilyenkor kapnak észbe, hogy ide is elhozhatják a felesleges holmikat, és nem kell messzire elfuvarozni vagy cipelni egy nagyobb, közismert szervezethez – mondja Hajni. – Mostanában többször megtörténik, hogy amikor reggel jövök, ott van a bezárt üzlet ajtajában lepakolva több szatyor ruha.
Ez azért problémás, mert ha együtt nézzük át a leadóval, akkor rögtön vissza is tudom adni azt, amit nem veszek át, így viszont meg kell oldanom az átválogatást és a sérült, szakadt, szennyeződött darabok kiselejtezését.
Nincs hatalmas raktárunk, se külön személyzetünk arra, hogy ezzel foglalkozzon, ez rengeteg pluszmunka. Én értem, hogy karácsonykor hirtelen mindenki jó fej akar lenni, de ez minden, csak nem jófejség. Ilyenkor a vásárlói forgalom is megnő, nem lehet egyszerre ennyifelé figyelni. Csak arra lenne szükség, hogy mindenki figyeljen oda arra, hogyan működünk, és alkalmazkodjon ehhez. Ha a karácsony arról szól, hogy odafigyelünk egymásra, akkor ehhez ez is hozzátartozik.”
„Igyekszünk kommunikálni, mire van szükségünk”
Dr. Kárpáti Dalma állatorvos, a Border Collie Fajtamentő Egyesület alapító tagja. Ez a civil szervezet hat éve működik, és kifejezetten egy bizonyos kutyafajta és keverékei mentésével, rehabilitációjával és örökbeadásával foglalkozik. A kis létszámú csapat minden tagja önkéntesként dolgozik az egyesületben, és tudatosan törekednek arra, hogy egyszerre kevés védencük legyen, így teljesen személyre szabott segítséget tudnak nyújtani mindannyiuknak. Az egyesület munkája során is tapasztalható a szezonális adakozás, bár talán kicsit más formában, mint ahogyan az emberekkel foglalkozó szervezetek életében.
„A mi esetünkben inkább bizonyos eseményekhez és ügyekhez kapcsolódóan jellemző, hogy megugrik a beérkező adományok száma és összege – mondja Dr. Kárpáti Dalma. – Most éppen egy ilyen esemény kellős közepén vagyunk. Az egész országot megrázta, és nemzetközi visszhangot is keltett, hogy a hatóságok látókörébe kerül egy nő, aki több ingatlan területén is nagy mennyiségben szaporított fajtatiszta kutyákat méltatlan körülmények között. Mi is segítettünk a kutyák mentésében, most heten vannak a gondozásunkban. Ez az egyesületen belül soknak számít, de a lefoglalt 300-hoz képest persze nagyon csekély számot jelent. Mégis, ez a kevés kutya is megmozgatta az adományozóinkat, mert mindenkit megérintett, milyen körülmények között éltek eddig, és milyen fizikai és mentális állapotba kerültek ettől. Maga az ügy annyira felháborító, hogy sokan rögtön tenni szeretnének valamit.”
A hirtelen fellobbanó segítési szándék mögé nem árt azért némi tudatosságot is tenni, és végiggondolni, mi az, amire valóban szükség lehet.
Dr. Kárpáti Dalma (Fotó: Facebook)
Hogyan segítsek?
Amivel biztosan nem lehet melléfogni, az a pénzadomány, mert azt a fogadó szervezetnél dolgozó szakemberek arra fordíthatják, amire abban a pillanatban a legnagyobb az igény. A szociális szervezetek gyakran panaszkodnak arra, hogy lomtalanítási lehetőségként tekint rájuk néhány adományozó, és kopott, szakadt ruhákat, javításra szoruló bútorokat, sérült játékokat küldenek, mert „a szegény gyerekek ennek is örülnek”.
A fajtamentők és más, állatokkal foglalkozó szervezetek ezzel szemben kifejezetten örülnek olyan takaróknak, törölközőknek, amelyeket másra már nem lehet használni, mert az mindig fogyóeszköznek, és ezért hiánycikknek is számít náluk. A drága, vadonatúj kutyafekhelyek és interaktív játékok sok esetben csak egy-két napig maradnak meg: a kutyák szétszedik, mert sokuknak sosem volt fekhelye és saját játéka, nem tudják, hogyan lehetne rendeltetésszerűen használni ezeket.
„A mi szervezetünk annyira specifikus, hogy szerencsére nem vagyunk versenyhelyzetben – mutat rá dr. Kárpáti Dalma. – Ezzel együtt költséges a fenntartása, ha jól akarjuk csinálni. Vannak olyan hónapok, amikor egymillió forint fölé is rúghat az állatorvosi számlánk. A tárgyadományokat nem tudjuk erre átforgatni. Ezért igyekszünk folyamatosan kommunikálni, hogy mikor minek látjuk leginkább hasznát. Talán meglepő lehet egy laikus számára, hogy nem feltétlenül a kutyaeledel az, amire szükségünk van: most például rengeteg bolhairtó készítményt, immunerősítő szert használunk, és sokat költünk szűrővizsgálatokra is. Kutyatápból sem mindegy, hogy milyet adunk a védenceinknek, hiszen például másra van szüksége egy kölyöknek, mint egy idős kutyának.
Szerencsére egyre gyakrabban fordul elő, hogy aki adományozna, előbb felhív minket vagy üzenetet küld, és megkérdezi, mit hozzon.
Ezt a kommunikációt igyekszünk a továbbiakban is erősíteni. Cserébe pedig megmutatjuk, mire fordítottuk, ami küldtek: az átláthatóság és nyomonkövethetőség nagyon fontos. Így számíthatunk arra, hogy akik egy-egy ügy erejéig támogatnak minket, velünk maradnak később rendszeres adományozóként is.”
