Család

A 3 legfontosabb tudnivaló a napvédelemről

Hogy megfelelően védekezz a napsugárzás káros hatásaival szemben, ezeket a tanácsokat mindenképp tartsd szem előtt.

Tudjuk, hogy fontos a magas faktorszám, és azt is, hogy rendszeresen újra kell kenni magunkat a naptejjel. Ennyi háttérinfó azonban nem elég ahhoz, hogy valóban megfelelően védekezzünk a napsugárzás káros hatásai ellen. Figyelnünk kell például a következő három alapvetésre.

1. Nem csak a strandon szükséges a fényvédelem

Amint nem a nyaralásról van szó, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az UV sugárzás épp úgy éri bőrünket, ezért védelemre is szüksége van. Akkor is süt ránk a nap, ha egy kávézó teraszán üldögélünk, a gyereket visszük a játszótérre, autóban ülünk (igen, az UVA sugarakat nem tartóztatja fel az üveg), vagy épp a kertben gazolunk. Sőt, hogy továbbmenjünk, felhős időben is jelen van az UV sugárzás, azért ugyanis nem a nap melegét adó napsugarak a felelősek, ráadásul még az évszakok között sem válogat. Télen-nyáron ér minket az égi áldás, a különbség az, mennyi ruha takarja a testünket. Éppen ezért az lenne az ideális, ha arcunkat egész éven át legalább SPF25 értékű fényvédővel óvnánk, és persze gyerekeinknek is megtanítanánk a tudatos fényvédelem fontosságát. 

2. A magas faktorszám fontos, de nem minden

A naptejes flakonokon messzirő virítanak az SPF értékek, de tudtad, hogy mást is figyelni kell azon kívül? Az SPF érték ugyanis „csak” az UVB sugárzás elleni védelemről árulkodik, az UVA-ról csak közvetetten. De lássuk először, mit tudhatunk meg az SPF számból.

Illusztráció: Istockphoto

Egyrészt megmutatja, hányszor több időt tölthetünk a napon anélkül, hogy leégnénk, amelyhez alapul azt az időt kell vennünk, ahány percig vélhetően nem pirulnánk meg fényvédelem nélkül. 10 perc esetén egy 50-es faktorszámnál 10×50, azaz 500 percre ugrik ez az elvi szám, de ne feledjük, ez a valóságban sohasem érvényesül! Ugyanis közben izzadunk, megtöröljük a bőrünket, strandolunk, tucatnyi ok van, amelytől csökken bőrünkön a fényvédő mennyisége, ezért alapvetés, hogy rendszeresen kenjük újra magunkat, ha napon tartózkodunk – faktorszámtól függetlenül. A másik fontos jelzése az, hogy az UVB sugarak hány százalékát szűri ki. Ezt inverz módon mutatja, ugyanis az 1/SPF érték (például SPF50-nél 1/50=0,02, azaz 2 százalék) azt jelenti, hány százalékát engedi át a káros sugaraknak, 100-ból kivonva pedig megkapjuk, hány százalékát szűri ki azoknak. A magas faktorszám tehát emiatt sem mindegy, hiszen bár százszázalékos védelmet egyetlen fényvédő sem nyújt, nem mindegy, mennyire erős az UVB sugaraktól védő hatásfoka.

De mi a helyzet az UVA sugarakkal? Az EU-s ajánlásokban az szerepel, hogy a forgalmazott fényvédőkben az UVA sugarak elleni összetevők védőereje legalább az SPF érték egyharmada legyen, továbbá arra is ügyelniük kell a gyártóknak, hogy az ultraviola sugarak kellően nagy tartománya ellen védjenek. Tudniillik az UVB sugarak 280-315 nm, az UVA sugarak 315-400 nm közötti tartományba esnek, a fényvédőknek pedig javasoltan legalább a 200-370 nm-es tartományt le kell fedniük. Ha mindez teljesül, akkor mondható el, hogy a naptejünk széles spektrumú fényvédelmet ígér, rendben van az UVA védelem is, a gyártó pedig kiteheti a bekarikázott UVA logót, jelezve, hogy a készítmény teljesíti a minimális elvárásokat.

Fényvédő készítményeken található jelzés, mely a megfelelő mennyiségű UVA-sugárzás elleni összetevőkre utal.

3. Ha már van egy jó fényvédőd, tanuld is meg használni

Ha túl vagyunk a megfelelő fényvédő készítmény kiválasztásán, már csak az maradt hátra, hogy kellő mennyiséget tegyünk belőle magunkra. Hiába ugyanis a magas faktorszám és a széles spektrumú védelem, ha az úgynevezett elvi mennyiséget nem kenjük fel. Mit is jelent ez? Mikor kialakítják egy naptej fényvédő erejét, meghatározott mennyiség felvitelét veszik alapul, amely nem kevesebb, mint 2 mg/négyzetcentiméter a kilátszó testfelületen. Ez konyhanyelvre lefordítva annyit tesz, hogy egy átlagos testalkatú felnőtt esetén a teljes test bekenésére 6, csak az arcra 1/4 teáskanálnyi naptejre lenne szükség. A valóság az, hogy az átlagember ennek a mennyiségnek a közelébe sem jár, mikor átsimítja a készítménnyel a bőrét, miközben a hivatalos EU-s ajánlásban is ez szerepel, hozzátéve, hogy ha az ajánlott mennyiségnek már csak a felét visszük fel, a fenti módszerrel kiszámítható UV-védelem mértéke kétharmadával csökken. Nem szabad hát elmismásolni a naptejezést akkor sem, ha szuper jó, soha le nem égő bőrünk van, mivel a bőrkárosító folyamatok akkor is elindulnak benne, ha nem figyelmeztet látványos bőrpír.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése