Család

A nagymama szülte meg az unokáit

Az asszony már két terhességet hordott ki a lánya helyett.

Az amerikai Ashley Larkin egy ritka rendellenességben szenved, ami miatt nem tud teherbe esni. 53 éves édesanyja, Susie egy tévéműsorban hallott arról a lehetőségről, hogy ilyen esetben ő kihordhatná a lánya és a veje közös magzatát.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

Az első mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embriót még 2010-ben ültették be Susie méhébe, aki sikeresen kihordta és világra hozta az első unokáját, Harpert. Tavaly ősszel aztán a három éve tárolt ikerembriókat is beültették a nagymama méhébe, júliusban pedig az egészséges ikerbabák, Hallee és Hadlee is megszülettek. A bátor nagyi mindkét terhességet nagyon jól viselte és lábadozás után már vissza is tért jogi asszisztensi munkájához.

„Mindig közel álltam az anyukámhoz, a történtek előtt is, ez pedig nem változott. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen különleges módon kötődik az unokáihoz” – nyilatkozta egy újságnak Ashley.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top