Család
Szponzorált tartalom

Nyílt levél annak a sofőrnek, aki ma reggel majdnem belém jött, mert éppen telefonált

Én szeretek élni, és fontos számomra a testi épségem, mint ahogy a körülöttem lévőké is, de sajnos azt kell tapasztalnom, hogy vannak, akik a telefonjukat többre tartják ennél. Nem feltételezem, hogy mindezt direkt csinálják, csak éppen nem biztos, hogy belegondolnak abba, milyen veszélyes. Ezért tartottam fontosnak, hogy megírjam ezt a levelet.

Kedves telefont nyomkodó úr a kék Fordból!

Ez a levél neked szól és mindenki másnak is, aki mobilozik vezetés közben. Eddig is furcsálltam, hogy mennyi mobilfüggő ember van, aki sosem bír elszakadni a telefonjától, viszi magával a fürdőszobába, nyomkodja evés közben, és még sorolhatnám… Ezeken csak meglepődtem, de igazából mindez az ő dolguk. Viszont, amit te csinálsz, az már nem pusztán magánügy, hiszen másokat is veszélyeztetsz vele! Kérlek, gondolj bele ebbe, mielőtt legközelebb előveszed a telefonodat a volán mögött.

Hogy mi történt? Szabályosan közlekedtem, de ha nem rántom el a kis piros Toyota Yarisom kormányát, belém jöttél volna. Éppen nem figyeltél, mert a telefonodat nyomkodtad. Tudom, hogy mennyire fontos a folyamatos online jelenlét, és hogy sokan már a családjuk minden tagjával a cseten tartják a kapcsolatot, de hidd el, egy fontos üzenet, hívás vagy hír sem ér annyit, hogy baleset legyen belőle.

Azt vallom, hogy nincs az a fontos hívás vagy üzenet, ami ne tudna várni addig, amíg félre nem állok egy biztonságos helyre. Így mindenkinek sokkal jobb, mert tudom, hogy nem teszek kárt sem magamban, sem pedig másokban. Nem hiányzik egy kisebb koccanás, ami egy csomó adminisztrációval és anyagi károkkal, esetleg az autóm újrafényezésével jár. Egy nagyobb pedig pláne nem! Felelősséggel tartozunk egymásért és azért, hogy a megfelelő odafigyeléssel elkerüljük a bajt!

mobilozas, vezetes kozben

Fotó: iStock

Igen, sajnos sokan úgy gondolkodnak, hogy abból nem lehet semmi probléma, ha csak egy pillanatra ránéznek a moduljukra. De tudtad, hogyha vezetés közben SMS-ezel vagy csetelsz, 6-szor nagyobb esélyed van a balesetre, mint ha ittasan ülnél a volán mögé? Megéri bármelyiket is kockáztatni? Remélem, egyetértesz abban, hogy nem! Ilyenkor a legtöbben azt gondolják, hogy ezek a statisztikák rájuk nem vonatkoznak, mert nagyon profi vezetők, jól ismerik a környéket, ahol autóznak stb… De hidd el, nem ezen múlik! A baj sajnos bárkivel megtörténhet. Egy SMS elolvasása alatt nagyjából egy focipályányi távolságot vezetsz vakon. Gondolj bele, hogy mi minden lehet ezen a távon, amit nem látsz? Egy másik autó, egy kiskutya, egy babakocsit toló anyuka… Értük minden sofőr felelősséggel tartozik. Épségben szeretnének hazaérni a nap végén, ahogy te is.

A közlekedés soktényezős képlet, és figyelnünk kell egymásra. A körülötted lévők is lehetnek figyelmetlenek, és csak az mentheti meg őket, hogyha te odafigyelsz, és időben tudsz reagálni a helyzetre… Neked kell észrevenned, ha egy kisgyerek hirtelen kiszalad eléd, életet menthet, ha időben tudsz fékezni.

Mint már írtam, bárkivel megtörténhet a baj. Az autós balesetek során az ütközések többsége 3 másodpercen belül következik be, miután a vezető figyelme elkalandozik. Egyetlen SMS elolvasásakor pedig átlagosan 5 másodpercig vezetsz vakon, addig bármi megtörténhet!

Melyik éri meg jobban? Biztonságosan odaérni az úti célodhoz és közben nem veszélyeztetni másokat vagy nonstop online lenni még vezetés közben is? Mi van, ha a kocsiban készített szelfid lesz az utolsó kép rólad, mert közben baleset ér? Tudod, hogy nem éri meg a kockázatot. Arra kérlek, hogy vigyázz magadra út közben, mert a testi épséged többet ér, mint egy Facebook-poszt, mint ahogy a körülötted lévőké is!

Most, hogy ezeket átgondoltad, kérlek, csatlakozz azoknak a táborához, akik vigyáznak egymásra, éppen ezért nem mobiloznak vezetés közben! Ha mindenképpen telefonálni akarsz, használj headsetet vagy kihangosítót! Tegyük együtt biztonságossá a világot! Egy életünk van, vigyázzunk rá együtt!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top