nlc.hu
Családi főzőcske

Egy amerikai férfi másodszorra is nyert a lottón

Egy amerikai férfi másodszor is elnyerte az 1 millió dolláros jackpotot

Húsz évvel ezelőtt nyert ugyanekkora nyereményt.
lottó, nyeremény

Az UPI írta meg annak a Massachusetts-ben élő férfinak az esetét, aki 1 millió dollárt (több mint 28 millió forint) nyert a jackpoton. Ráadásul nem ez az első eset, hogy hazavisz nagyobb összeget, 21 évvel korábban nyert már ugyanekkora mennyiségű pénzt, csak akkor egy másik játékon.

Rocca az egy összegű opciót választotta, így 650 000 dollárt zsebelt be aznap.

A lottó tisztviselők szerint a férfi korábban egymillió dolláros jackpotot nyert az 1 000 000 dollárból a Draw nevű játékon, még 2000 májusában. Akkor úgy döntött, hogy a teljes nyeremény összegét éves részletekben veszi fel, utolsó kifizetését 2020 májusában kapta meg – egy évvel a második jackpot megnyerése előtt.

Hasonló történt nemrég egy kanadai nővel, aki több mint 80 ezer dollárt, azaz közel 24 millió forintot nyert két hónap alatt a lottón egy kanadai nő.

Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top