Egészség

Mindent tudni akarok!

A szervezetben legnagyobb mennyiségben megtalálható ásvány a kalcium, a csontok és fogak alapvetõ ásványi anyaga. A szervezetbe jutva fõleg a csontszövet felépítését és karbantartását szolgálja.

Testünk egyéb igényeinek kielégítéséhez a csontokból ide-oda vándorol, s egyebek között az izmok összehúzódásának és elernyedésének szabályozásában éppúgy részt vesz, mint ahogy a véralvadást, a vérnyomást, vagy éppen az idegsejtek működését befolyásolja, de a sejtek közötti információ áramlásában is szerepet játszik.

Csökkenti a menstruáció fájdalmas tüneteit, s minthogy kedvező hatással van a koleszterinszintre illetve a vérnyomásra, csökkenti egyes szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Az egészséges felnőtt szervezetében ásványi anyagként 1,2 kilogramm kalcium található.

A csontképzésen kívül alapvető szükség van rá, hiszen a kalcium emberi sejtszinten a sejtélettani folyamatokban is kiemelkedő szerepet játszik. – Különösen igaz ez az izmok és az idegsejtek működésére, de általánosságban a sejtek közötti kommunikációra, a véralvadásra is – mondja dr. Stella Péter belgyógyász szakorvos, majd hozzáteszi, – ugyanakkor tudni kell, hogy bár a szervezetünk igényli, azonban önmaga előállítani nem tudja azt!

A kalcium “beszerzéséről” megfelelő táplálékfelvétellel kell gondoskodni. Az elégtelen kalciumbevitel hozzájárul a csontritkulás kialakulásához, fogszuvasodást, izomgörcsöt, sőt gyermekkorban növekedési zavarokat okozhat, a várandós anyák esetén szülés előtti görcsökre hajlamosít – figyelmeztet Stella doktor.

Szervezetünk kalciumforgalmát a pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy hormonjai, valamint a D-vitamin szabályozza. Ez utóbbi nélkül még felvenni sem tudjuk ezt az ásványi anyagot. A kalciumvesztést a túl sok fehérjét tartalmazó étrend, a kelleténél több só, a rengeteg kávé, a mozgásszegény életmód, a változó kor, annak ellenére felgyorsíthatja, hogy amúgy a szervezetben bármilyen más ásványi anyagnál több kalcium található. Szüksége is van rá, hiszen, miként a szakember elmondja, a csontok és a fogak felépítésében a szervetlen anyagot a kalcium adja.

A szervezet kalciumtartalmának 99%-a a csontokhoz kötődik. 40-45 esztendős kortól a csontállomány fogyni kezd. Ennek üteme évente 0,3-0,5%, ami különösen a nők körében, a klimaxot követően, az évi 2-5%-ot is eléri! Ez utóbbi komoly népegészségügyi problémát jelent, hiszen csontritkulás, orvosi nevén osteoporózis lesz következménye. A világon mintegy 200 millióan élnek csontritkulással, amely a fejlett országokban a népesség 9-15%-át jelenti.

Noha a nőket kétszer gyakrabban éri utol ez a betegség, mint a férfiakat, s bár a „teremtés koronáinak” csontritkulásáról kevés szó esik, tudni kell, hogy ők sem védettek ellene. Márpedig a kalcium abszolút főszereplő a szervezetben lejátszódó csontfolyamatokban, így a csontritkulás kialakulásában is. Nem véletlen, hogy gyakorta illetik a „néma járvány” jelzővel a kórt, hiszen sokszor halálos a csípő- és a combnyaktörés, mint ahogy a borda és csuklótörések többségét is a tömegében megritkult, “porózus” csontok okozzák. Pedig ennek kockázata csökkenthető lenne, ha már gyermek-, illetve fiatal felnőttkorban a csontépítéshez elegendő kalciumbevitel történne.

Játssz velünk és nyerj pihentető hétvégét Kehidakustányban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top