Egészség

Méhnyakrák – a magyar nők érdektelenek (X)

A világon több, mint félmillió nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot minden évben, és 280 000 nőbeteg veszti életét a gyilkos kórban. Magyarországon tavaly 417-en haltak meg méhnyakrákban.

A méhnyakrák világszerte az egyik vezető haláloknak számít a hölgyek körében. Az Amerikai Egyesült Államokban például a mellrák után a második vezető halálok a 20-39 éves nők körében. Az Amerikai Rákszövetség becslései szerint 2008-ban körülbelül 11,070 invazív (előrehaladott állapotban lévő) méhnyakrákos eset fordult elő az államokban. Egyes becslések szerint a nem invazív (1-es vagy 2-es stádiumban lévő) méhnyakrák megelőző elváltozások száma akár ennek a négyszerese is lehet. Eddig az idei esztendőben mintegy 3,870 nő halt meg a súlyos kór miatt.

Az elmúlt években a méhnyakrák elterjedtsége, valamint a halálozási arány némileg csökkent a védőoltások és a szűrési rendszerek térnyerésével. 1955 és 1992 között mintegy 74%-kal csökkent a halálozási arány, és ez a tendencia évről évre 4 %-os csökkenést mutat. A megbetegedési és halálozási számok azonban még mindig elfogadhatatlanul magasak annak tükrében, hogy a védőoltások és a rendszeres szűrések segítségével a méhnyakrák gyakorlatilag csaknem 100%-ban megelőzhető, illetve időben felismerve gyógyítható.

Magyarországon tavaly 417-en haltak meg méhnyakrákban, ami csekély csökkenést jelent a korábbi években észlelt 500 körüli számokhoz képest. Ugyanakkor el kell mondanunk, hogy a magyar nők védőoltási és szűrési hajlandósága messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. Például az ingyenes méhnyakszűrésre behívott felnőtt nők 5 %-a vesz részt a vizsgálatokon. Ez állhat a hátterében annak, hogy nálunk hetente 10 nő meghal méhnyakrákban, míg az Unió nyugati országaiban csak évi néhány ilyen haláleset történik.

Még ha a vizsgálaton résztvevőkbe beleszámítjuk azokat a hölgyeket is, akik magánnőgyógyásznál végeztetik a szűrést – és így egyelőre nincsenek benne a központi adatbázisban -, akkor is csak körülbelül 30%-os lehet a hazai lakosság átszűrtsége. A valódi megelőzésnek számító védőoltást pedig csak a felnőtt hölgyek töredéke adatja be magának, vagy serdülőkorú lányának. Az adatok szerint eddig néhány ezer nő oltatta be magát a méhnyakrákot okozó HPV (humán papillomavírus) ellen, holott a védőoltások felvételével nemcsak a méhnyakrákok jelentős hányadát lehetne megelőzni, hanem a tartós HPV fertőzéssel járó rengeteg stresszt, veszélyes méhnyakmetszési beavatkozásokat is.

 

Társadalmi célú reklám

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top