Egészség

Az őssejtterápia megosztja a világ tudósait

Nyugaton még csak kutatások és kísérletek folynak, keleten viszont már évek óta a gyakorlatban alkalmazzák a módszert. Úgy tűnik, egyelőre csak egy dologban értenek egyet: az őssejtterápiáé a jövő. Mi azonban arra voltunk most kíváncsiak, hogy valójában mit kapnak a milliókat kifizető magyar betegek Ukrajnában és Kínában.
Mi az őssejt?

Az őssejtekből az emberi szervezet bármelyik sejttípusa létrehozható, ezért képesek ezek a „részecskék” elvileg helyreállítani különböző károsodásokat.
De honnan lehet őssejteket szerezni?
Akik komoly száz-ezreket fizetnek ki újszülött gyermekük lepényéből levett őssejtekért, általában nincsenek tisztában azzal, hogy ez korántsem az egyetlen esély az őssejtek kinyerésére. Ugyanis a felnőtt szervezetben is nagy mennyiségben vannak a csontvelőben ilyen, úgynevezett differenciálatlan sejtek.
Ezekkel itt Magyarországon is folynak kezelések és kísérletek. A Debreceni Egyetemen például sikeresen kezeltek ilyen őssejtekkel érszűkületes betegeket, a módszerrel néhány esetben már sikerült elkerülni az amputációt. Az eljárás viszonylag egyszerű: a beteg csípőcsontjából levesznek 200-300 milliliter csontvelőt, ebből kinyerik az őssejteket, majd az érintett végtagba fecskendezik. 

Bognár Péterre az interneten keresztül találtam rá, honlapján lényegében virtuális klubot szervezett olyan betegeknek, akik a csak külföldön elérhető őssejtkezelésektől remélik a gyógyulást. A most 33 éves fiatalember kerekes székben jön ajtót nyitni, egy újpesti lakásban él egyedül, de folyamatos segítségre szorul. A szomszédban lakó édesanyja áll mellette a mindennapokban. Péternél, azt mondja, semmilyen javulást nem hozott az őssejtkezelés, amelyért Kínáig utazott.

A fiatal férfi életét egy rossz széllökés változtatta meg egyik napról a másikra öt évvel ezelőtt, a Hármashatár-hegyen.

– Akkoriban mindenem megvolt, amire vágytam: család, munkahely, jó egzisztencia. Csak a sport hiányzott. Ezért kezdtem el siklóernyőzni – kezdi történetét.
2004 nyarán azonban egy gyakorlórepülés közben Péter ernyőjét becsukta a szél, és nyolcméteres magasságból a földre zuhant. Részleges gerincvelő-sérülést szenvedett.
A műtét után egyértelművé vált, hogy bár minimális mértékben képes mozgatni a lábát, felállni, járni nem tud. Másfél év alatt mindent végigjártak Magyarországon, amit csak lehetett, az rTMS-es kezeléstől az ajurvédikus terápián át a gyógytornáig. Több százezer forintot költöttek ezekre, de semmi sem segített. Így jutott el Péter végül odáig, hogy megpróbálja az őssejtkezelést.
A szükséges két és fél millió forint összeszedése először reménytelennek tűnt, aztán a Gerincvelősérülteket Támogató Alapítványtól kapott jelentős támogatást.

Péter csalódott

Őssejtterápia– Több klinikát is megnéztem az interneten, végül a pekingi katonai kórház mellett döntöttem. A kezelőorvos, dr. An a leleteimet látva nem ígérte azt, hogy járni fogok, de azt mondta, javulhat a széklet, a vizelet kontrollálása és a szexuális funkció. Mondanom sem kell, nekem ez is hatalmas fejlődést jelentett volna.

Péter 2008 júliusában jutott ki Pekingbe, ahol egy meglepően elegáns, szállodaszerű kórházban találta magát. Az intézetben négy másik magyar beteget kezeltek vele egy időben, a tolmácsolásban és minden szervezési feladatban egy a kórház alkalmazottjaként dolgozó magyar koordinátor segítette őket. A három hét alatt összesen négy adag őssejtet kapott, hol vénásan, hol a gerincvelőbe adva. Vegyesen juttattak a szervezetébe köldökzsinórvérből és donorok csontvelőjéből kinyert őssejteket. A várva várt változásnak azonban semmi jele sem volt. A klinikán azzal biztatták Pétert, hogy hat hónapon belül lesz valami javulás, de ő már nem nagyon hisz ebben.

– Sokakkal beszéltem, akik jártak Kínában, az a tapasztalat, hogy akinél ott kint nem kezdődik el valami, azoknál már kicsi az esély.
És hogy mit javasolna mindezek után Péter azoknak, akik fontolgatják a terápiát? Mindenekelőtt azt, hogy tájékozódjanak, beszéljenek minél több olyan emberrel, aki átesett
a kezelésen.

– Sokan azt hiszik, ha megkapják az őssejtet, hazafelé már futva jönnek, teljesen egészségesen. Pedig az őssejt nem csodaszer. Nagyon meg kell gondolni, hogy érdemes-e több milliós jelzálogot felvenni csak azért, hogy mondjuk egy ujját meg tudja mozdítani valaki. Márpedig sokszor az eredmények ilyen, az alapvető életminőséget nem befolyásoló apróságokban mérhetők, ez derül ki sok, a honlapomra felkerülő beszámolóból.

Bence fejlődött

ŐssejtterápiaMásképp látja a helyzetet Kovács Attila, aki kisfiát Kijevbe vitte őssejtkezelésre. A most két és fél éves Bence vidáman, négykézláb mászik, a szülők pedig, ahogy megérkezünk, újságolják a jó hírt: a napokban tett meg először magától néhány lépést. Azt mondják, hatalmasat fejlődött a kisfiuk a kezelés óta, előtte csak feküdt az ágyban, maximum megfordulni tudott, a külvilág pedig egyáltalán nem érdekelte.

– Féléves korában Bence teljesen leállt a fejlődésben, orvostól orvosig vittük, de senki sem tudta megmondani, mi a baja. Végül azt mondták, lehetett egy rejtve maradt agyhártyagyulladása, és ettől károsodott egy terület az agyában. Másfél éves korában döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk az őssejtkezelést. Volt olyan gyerekorvos, aki lebeszélt volna róla, de olyan is, aki támogatott minket – meséli az édesapa.

A kezelés akkori árát, a hárommillió forintot a Vízműveknél dolgozó apuka kollégái adták össze. Bence és édesapja két hetet töltött a kijevi klinikán, ahol három külön szobát alakítottak ki a külföldi betegeknek. A kisfiú embrionális őssejtet kapott, ami egy kicsit más típusú eljárás, mint amin Péter esett át. A szülők azt mesélik, Bence a kezelés előtt egy hét-nyolc hónapos gyerek szintjén volt, mostanra viszont már majdnem utolérte a másfél éves öccsét.

A szülők hisznek abban, hogy – a készségfejlesztő torna mellett – az őssejtkezelésnek köszönhetik ezt az eredményt. A kijevi doktorok azt ígérik, hogy négyéves korára teljesen helyrejöhet Bence, igaz, ehhez még egyszer ki kellene mennie kezelésre. A szülők most erre próbálnak pénzt gyűjteni.

Egy kezelés – hárommillió

Az ukrán és kínai orvosokhoz, valamint az általuk végzett, Magyarországon még nem engedélyezett terápiához könnyebb hozzájutni, mint gondolnánk. Már ha van pénzünk. Több magyar szervezet is kifejezetten arra specializálódott, hogy az itthoni betegek teljes külföldi útját és kezelését megszervezze.

Az S.O.S. Karitasnak három éve van szerződése a kijevi idegsebészeti klinikával, ide visznek izomsorvadásos, oxigénhiánnyal vagy agyvérzéssel született gyerekeket, valamint szklerózis multiplexben szenvedőket. Egy kezelés ára – az árfolyamtól függően – körülbelül hárommillió forint.
Az ukrán orvosok elsősorban úgynevezett magzati őssejtekkel dolgoznak, ezeket az abortuszok során kiemelt magzatokból nyerik ki. Éppen emiatt Ukrajnában csak akkor fizeti az állam az abortuszt, ha az asszony felajánlja magzatát kutatási, gyógyítási célokra – ismerteti a kinti helyzetet Szőke Antal, az S.O.S. Karitas ügyvezetője.

Ukrajna: már húsz éve

ŐssejtterápiaA kijevi klinika szerint a magzati őssejtek a leghatásosabbak, miközben több nemzetközileg elismert kutató is azt állítja: ezek daganatot okozhatnak. Szőke Antal azonban tagadja ezeket a vádakat.

– Erre csak azt tudom mondani, hogy Kijevben húsz éve foglalkoznak őssejtbeültetéssel, és senkinél sem alakult ki rák – érvel, hozzátéve: a beavatkozások az ukrán orvosi tanács engedélyével folynak.
– Jóformán minden páciensünknél hozott javulást a terápia, szövődmény senkinél sem fordult elő, az állapota egyetlen izomsorvadásos fiúnak romlott, de csak azért, mert nem tudták a szülők időben kivinni a második beültetésre.

Ugyanakkor ő is nyomatékosan állítja, az őssejt nem csodaszer. Egy súlyos állapotú, oxigénhiánnyal született gyerek a terápia után sem lesz száz százalékig egészséges, de azt el lehet érni, hogy önellátóvá váljon.
Érdemes azonban tudni, hogy az ukrán doktorok nem fogadnak olyan beteget, aki már járt Kínában.
– Nem ismerjük a kínai terápiát és azt, hogy ott pontosan milyen őssejteket ültetnek a betegbe – indokolja a döntést az ügyvezető.

Peking kontra Kijev

ŐssejtterápiaÚgy tűnik tehát, amellett, hogy számos tudós bírálja az őssejtterápiát végzőket, még az egyes klinikák között is komoly vita vagy éppen rivalizálás folyik, és az érdeklődő laikus számára egyáltalán nem egyszerű választani közülük. Ez az érzés erősödik bennem, mikor fölkeresek egy másik itthoni céget, amelyik Kínába közvetít magyar betegeket.

– A magzati és az embrionális őssejt, amit Kijevben is használnak, veszélyes, daganatot okozhat, mi nem ültetünk be ilyet – állítja a Beike Magyarország Biotechnológiai cég vezetője, Páli Jenő agykutató. A nagyobbrészt kínai tulajdonban lévő társaság több kínai klinikára is visz ki havonta három-négy magyar beteget.

A kezelés három hétig tart, az ár némileg magasabb az ukránnál: 20 ezer dollár, ami az aktuális árfolyamtól függően körülbelül négy és fél millió forint. A Beikével szerződésben lévő kínai klinikák többféle őssejtet használnak fel.

– Bizonyos betegségek, például az úgynevezett diabéteszes láb kezelésére alkalmasak a beteg saját, csontvelőből, illetve vérből kinyerhető őssejtjei – magyarázza Páli Jenő. – Ezenkívül használnak újszülöttek köldökzsinórjából, köldökzsinórvéréből és magzatburkából kinyerhető őssejteket.
Kínában több olyan országos centrum is van, ahol minden újszülött – amúgy szemétbe kerülő – köldökzsinórjából és magzatburkából azonnal őssejteket kezdenek „gyártani”.

Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged?  Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE!

Ez utóbbi kifejezés talán furcsa, de Páli Jenő szerint tényleg erről van szó. Speciális technológiával kivonják az őssejteket, majd olyan sejtekké alakítják, amilyenekre a betegnek szüksége van. Az érszűkületes érképzősejteket kap, a szívbeteg szívizomsejteket, az agykárosodott pedig agysejteket egy enyhén sárgás színű folyadék formájában, infúzió vagy injekció segítségével. Az „átfutási” idő 48 óra, a kisbaba megszületése után ennyivel annak sejtjei átalakítva már egy másik ember szervezetében dolgoznak tovább.

Páli Jenő azt mondja, ők mindenkit előre tájékoztatnak arról, mennyi esélye van a gyógyulásra. Állítja: a szklerózis multi-plex, a diabéteszes láb teljesen meggyógyítható. Az oxigénhiánnyal vagy agyvérzéssel született gyerekek esetében viszont csak hatvanszázalékos a sikerességi ráta. Még rosszabb esélyekkel indulnak a gerincvelősérültek, az érzékelés helyreállítására ötven-hatvan százalékos esélyük van, arra viszont csak harminc, hogy lábra tudnak állni.

A Beike Magyarország cég 2010 végéig egyébként Budapest környékén akar létrehozni egy közép-európai őssejtklinikát. Páli Jenő most ennek az engedélyeztetésén dolgozik, és azt mondja, azok az orvosok, akik a sátántól származó dolognak tartják az őssejtekkel végzett kezelést, valójában csak nem rendelkeznek elég ismerettel.

Még csak kísérletek

ŐssejtterápiaEmber legyen tehát a talpán, aki el tudja dönteni, melyik kezelést válassza, ha már az őssejt mellett döntött. A Nők Lapja Egészség által megkeresett elismert kutatók szerint egyszerű a válasz: egyiket se.
Orvosi beavatkozás helyett inkább kuruzslásnak, az emberek átverésének mondható az, ami Kínában és Ukrajnában történik – teszi egyértelművé álláspontját Dr. Sarkadi Balázs akadémikus, kutató, az Egészségügyi Tudományos Tanács őssejtbizottságának vezetője.

– A legjobb esetben is csak kísérleti terápiának tekinthetők az ilyen beavatkozások, márpedig kísérletben való részvéte-lért tilos pénzt kérni. Így tehát minimum etikátlan, hogy milliókat fizettetnek a betegekkel!

Hozzá kell tenni, hogy a világ nyugati felén, hivatalosan ellenőrzött orvosi centrumokban is végeznek őssejtkezeléseket, de csak kísérleti szinten, nagyon kontrollált módon, a betegek pedig önkéntes alapon és – ami a fő különbség – ingyen vesznek részt a beavatkozásokban – hangsúlyozza a kutató.
Persze sokan mondhatják, nem törődnek az etikai aggályokkal, a lényeg, hogy meggyógyuljanak. Csakhogy az akadémikus szerint valójában semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy valóban használnak a méregdrága kezelések.

De akkor miként engedélyezik ezeket az eljárásokat Kínában, Ukrajnában vagy éppen Oroszországban? Sarkadi Balázs erre a felvetésemre azt mondja, nem véletlen, hogy a viszonylag rosszul kontrollált országokban nyíltak meg ezek a klinikák.  
A kutató szerint egyébként nemcsak a pénzét, hanem az egészségét is kockáztatja az, aki vállalja a kezelést. Több helyen abortált magzatokból kinyert őssejteket alkalmaznak a terápiához, ez pedig a kezeléseket ellenző kutatók álláspontja szerint is rákhoz vezethet. Sarkadi Balázs azt mondja, ezt bizonyítja egy izraeli fiú februárban publikált esete. A gyerek tíz- és tizenkét éves korában Moszkvában kapott magzati őssejteket, izraeli tudósok szerint emiatt fejlődött ki daganat az agyában és a gerincében.

Komoly kockázatok

ŐssejtterápiaA magzati őssejtek a rákon kívül okozhatnak még agytályogot, és epilepsziás gócok is kialakulhatnak. Ezt mondja Dr. Madarász Emília, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa. Ő Sarkadi Balázshoz hasonlóan mélyen elítéli a kezelésekért milliókat kérő kínai és ukrán orvosokat, akiknek praxisában ki tudja hány esetre jut egy-egy kirakatba tett gyógyulás.

– Tudjuk, hogy Magyarországról sok gyereket visznek ki kezelésekre hivatalosan bejelentett alapítványok vagy más közvetítők segítségével. Tudjuk azt is, hogy életveszélyes lehet a kezelés, mégsem tudunk tenni ellene – vázolja a helyzetet a kutató.

Éppen ezért most az Országos Gyermekegészségügyi Intézettel és egy orvosszakmai társasággal összefogva megpróbálják folyamatosan nyomon követni a hazaérkező gyerekek állapotát. Az itteni tapasztalatokra támaszkodva nem ajánlják a kezelést.

Valójában mire használják most?

Egyelőre csak a csontvelőből kinyert őssejtekkel való gyógyítás a megalapozott terápia, ezekkel a vérképző szervek megbetegedéseit (tehát bizonyos típusú ritka leukémiákat) lehet gyógyítani.

Minden más egyelőre kísérletezgetés, amiben kontrollált és dokumentált módon világszerte alig tucatnyi ember vesz részt! Tehát nem véletlenül mondják a komoly tudósok, hogy a módszer még csak az elején tart, és az embereken végzett kezelés hosszú távú hatásait nem ismerjük!

Nagypapaság, nagy boldogságAz augusztusi szám tartalmából:

• Milyen a jó szex? Beszéljünk róla!
• Civilizációs betegség – magas vérnyomás
• Hűsítő ételek
• Mire képes a szerelem
• Aktuális botrány – fuzárium

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top