Egészség

Tippek, hogy ne hízz tovább!

A diétát követően fizikai aktivitással tudod megtartani új súlyodat, különösen, ha tartod magad a növényi alapú étrendhez.

Most, hogy a diétánkkal fogytál két kilót, gondolj arra is, hogyan tudod később is megtartani az elért eredményeket. Növeld a napi kalóriabevitelt, de közben egy héten legalább három-négy alkalommal sportolj. Tudnod kell, hogy ha nem vagy profi versenysportoló, a napi energiaszükségleted alig több, mint azoké, akik ülő életmódot folytatnak: napi 1800-2000 kalória több, mint elegendő.

Gazdag fogások túlzás nélkül

Mozogj az erős csontokért!

A vegetáriánus diéta nem okoz csontritkulást, épp ellenkezőleg! Aki nem eszik húst, annak kisebb a kalciumszükséglete, és ettől az ásványtól függ csontvázunk szilárdsága. A növényi fehérjék – ellentétben az állatiakkal – nem idézik elő a szervezetben található ásványi anyagok megfogyatkozását. A torna pedig támogatja a csontban elraktározott kalcium képződését – főleg, ha kisebb súlyokkal végzed.

velheted a diétában megadott ételadagokat, de jó hírünk, hogy ezt már nem kell vitaminokkal kiegészítened. „Ha nő a kalóriabevitel, akkor ezzel párhuzamosan a tápanyagok mennyisége is növekszik” – magyarázza Kiss Erika dietikus.

Figyelj a vasra!

Azért akad még egy ásvány, amelyre figyelned kell. A követett diétától függetlenül igen magas a termékeny korú nőknél a vashiány miatti vérszegénység veszélye. Olyan kitartást és jó ellenállóképességet igénylő nehéz sportok, mint, mondjuk, a maratoni futás gyakorlása esetén, erős menstruációs vérzés, terhesség, szoptatás idején nőhet a vashiányos vérszegénység kockázata, mert a hosszú távú izommunka jobban igénybe veszi a kötőszövetet és a vörös vértesteket. Persze ha csak időnként mész el kocogni, és nem vársz gyereket, nem valószínű, hogy veszélybe kerülsz, de azért évente egyszer érdemes ellenőriztetni a vérképedet, a krónikus fáradtság oka ugyanis gyakran a vashiány.

Ha sportolsz, nem hízol továbbAki edz, annak több fehérjére van szüksége?

• Ezt a mítoszt sajnos cáfolnunk kell. Aki olyan sportot űz, melynek során növekszik az izomtömeg (ilyen például a body building), annak sem szabad magasabb fehérjebevitelre törekednie, mint a testsúly-kilogrammonkénti 1,4-1,5 gramm (60 kilós embernél ez 90 grammot jelent). Ezt a mennyiséget viszont vegetáriánus étrenddel is remekül fedezni lehet. Egyél gabonaféléket, hüvelyeseket, zöldségeket, tofut, szejtánt, ezek igen gazdagok szénhidrátokban, mely legfőbb energiaforrásunk.

• Ráadásul az elterjedt vélekedéssel ellentétben nem az erősportok, a súlyemelés igényel magasabb fehérjebevitelt, hanem az állóképességet kívánó sportok, például a maratoni futás vagy a biciklizés, melyek felgyorsítják a kötőszövetek anyagcseréjét.

 

A Nők Lapja Egészség februári számából:

• A falánkság lélektana
• Beszéled a flört nyelvét?
• Előzzük meg a depressziót!
• Kétezerből egy: ritka betegségek

 Itt tudsz előfizetni!»

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top