Egészség

Hidratálás utazás közben

Az olcsóbb repülőjegy árak lehetővé tették, hogy többen élvezhessék a repülés örömét és ma már számos úti cél közül választhatnak a nyaralni vágyók. Bár többnyire az európai úticélok népszerűbbek, egyre nő az egzotikus helyre látogatók száma is.

Ahhoz, hogy az utazás hosszú időt vegyen igénybe, nem szükséges egzotikus országba menni, elég, ha csak például az amerikai kontinens nyugati partjára tartunk. A hosszúra nyúló repülőutak dehidratációt okozhatnak, a folyamatosan működő légkondicionáló és a száraz levegő következtében. A normálisnál gyorsabb párolgás vizet von el a szervezetből, ez lehet az egyik oka az úgynevezett utazási fáradtságnak, amiről a távolra utazók gyakran beszámolnak. Ráadásul szakemberek szerint a repülőn lévő alacsony páratartalom és a kiszáradás a hosszú, sokáig tartó üléssel együtt fokozhatja a mélyvénás trombózis rizikóját. Ennek a legnagyobb kockázata a 60 év felettieknél, a fogamzásgátlót szedő nőknél, valamint azoknál a legnagyobb, akiknél már előzőleg előfordult véralvadási probléma. Különösen akkor lehet veszélyes, ha a repülés több mint 12 órán át tart. A repülőút előtt és alatt nagy mennyiségű víz fogyasztása, valamint a tea, kávé és alkohol fogyasztásának minimálisra való csökkentése segít a kiszáradás megelőzésében, melynek jelei a száraz bőr, a fáradtság és fejfájás.

Hidratálás utazás közben

Tippek:

  1. Repülés előtt fogyassz elég ásványvizet/forrásvizet.
  2. A reptéren és a repülőn is legyen mindig egy üveg ásványvíz/forrásvíz kéznél, persze a reptéri biztonsági szabályok alkalmazását figyelembe véve.
  3. A repülőn alkohol helyett ásványvizet/forrásvizet igyunk és a hosszú út során kérjünk többször is. Ha mégis alkohol tartalmú italt iszol, mindig igyál meg egy pohár vizet is.
  4. A melegben igyunk rendszeresen, ne csak akkor, amikor már jelez a szervezetünk, hogy szomjas.
  5. Naponta minimum 2 liter folyadék fogyasztása javasolt.
  6. Ha Afrikába, Ázsiába, vagy Dél-Amerikába utazunk, csak palackozott vizet fogyasszunk, és ellenőrizzük, hogy az ital még bontatlan, amikor megvesszük.
  7. A jéggel is legyünk óvatosak. Csak akkor kérjünk, ha tudjuk, hogy milyen vízből készítették.
  8. Ha az utazás során ételmérgezést szenvedtünk, vagy hasmenésünk van, rehidrálni kell magunkat vízzel és elektrolitokkal (sókkal).
  9. Ha gyerekekkel nyaralunk figyeljünk rá, hogy rendszeresen fogyasszanak folyadékot, mert könnyen kiszáradhatnak.

 Hidratálás utazás közben

„Ajánlott mennyiség mérsékelt égövön élő, mozgásszegény életmódot folytató felnőtt esetében. 1pohár = 2 dl”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése