Egészség

Influenza – Oltassunk?

Az influenza minden évben aktuális téma. Ahogy újabb és újabb vírustörzsek támadják immunrendszerünket, kérdések sokasága merül fel bennünk. Ezekre szeretnénk most választ adni Dr. Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa segítségével.

Miért oltassunk?

Oltatni sok szempontból érdemes. Elsődleges cél a betegség elkerülése illetve megakadályozni a súlyos, halálos szövődmények kialakulását. Ez kiemelten fontos a rizikócsoportokba tartozó emberek esetében. Tüdő-, máj-, és agyvelőgyulladás ellen is ezért oltatunk. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy megbetegedjenek: ők azok, akik stratégiai pozíciókat töltenek be, a politikusok, az egészségügyi dolgozók, a tűzoltók, katonák, rendőrök, a BKV dolgozói, akik nélkül tulajdonképpen megáll az élet. De azok is oltatnak, akik egyszerűen csak nem akarnak kiesni a munkából, a sportból, esetleg a betegség „luxusát” anyagilag sem engedhetik meg maguknak.

Mi van az oltásban?

A mostani oltás eltér a tavalyitól. Az elmúlt évben kétféle oltás volt: szezonális és pandémiás. Ha valaki biztosra akart menni, két oltást kellett beadatnia. Furcsa módon a megbetegedések többsége a H1N1-hez kapcsolódott, az új típusú influenza gyakorlatilag kiszorította a szezonálisat. Azt, hogy idén mi lesz, nem tudjuk megmondani, de az a háromkomponensű oltás, ami már kapható a patikákban, egyrészt tartalmazza a pandémiát okozó A H1N1 elleni vakcinát, a tavalyi B típusú influenza elleni vakcinát, ami általában kevesebb megbetegedést okoz, és tartalmazza a megváltozott szezonális H3N2-t is, ami nemrégiben jelent meg Ausztráliában, és várható, hogy a H1N1 mellett ez fog járványt okozni. Ha valaki ezzel az új összeállítású oltással beoltatja magát, akkor várhatóan védve lesz, és nem betegszik meg influenzában.

Kinek ajánlott az oltás? Kik, és miért vannak veszélyben?

Mondhatnánk egyszerűen, hogy mindenkinek, hiszen senki nem szeretne lebetegedni. Vannak azonban olyan csoportok, akiknek fokozottabban ajánlott, elsősorban azok, akik egyébként krónikus betegek: a magas vérnyomással küzdők, a cukorbetegek, az immunhiányos betegségben szenvedők, asztmások, krónikus szív-, vagy a vesebeteg. Fokozott rizikónak vannak kitéve a 3 év alatti gyerekek, és az idősebb korosztály 55 évtől. Ők hajlamosabbak a szövődményekre, érdemes nekik is oltatniuk. Az új típusú influenzánál megfigyelt jelenség, hogy a túlsúlyosak veszélyeztetettebbek: Amerikából indult a járvány, ott rengeteg túlsúlyos van. Az orvosok felfigyeltek rá, hogy az extrém túlsúllyal rendelkezők esetében súlyosabb lefolyású a kór. A tavalyi járvány legdrámaibb felfedezése, hogy nagyon sok terhes kismama betegszik meg, és hihetetlenül sokan halnak meg azok közül, akik kórházba kerülnek. Éppen ezért azoknak, akik babát terveznek, vagy már a terhesség II. és III. szakaszában járnak ajánlott felvenni az oltást. Ha idén visszatér a H1N1, akkor azoknak a fiataloknak is érdemes átgondolniuk az oltás előnyeit, akik egyébként nem tartoznak egyik rizikócsoportba sem.

Influenza - Oltassunk?

 
Mikor érdemes oltatnunk?

Most! Még nincsen járvány. Jelenleg Észak-Amerikában, Új-Zélandon, Közép-Amerikában, és még egy-két országban zajlik a járvány, Magyarországon nincs, úgyhogy most érdemes oltatni. A védettség kialakulásához 1-2 hét kell. Aki most oltat, az megvédheti magát már az őszi, aztán a téli és esetleg egy elhúzódó influenzaszezonban a tavaszi járványtól is.

Meddig véd egy oltás? Miért kell olyan gyakran ismételni?

Azt szoktuk mondani, hogy egy évig, mert egy év elteltével, már jelentősen csökken a védettség. Egy bizonyos szintű védettség ugyan marad, de az már nem elég. Ha megnézzük az ellenanyagokat, és a frissen szerzett védettséget 100%-nak vesszük, akkor egy évvel később az lecsökken 50-60%-ra. Ez már nem olyan sok. Ráadásul évente más törzs fenyeget. Ha tavaly egy másik törzs okozott járványt, akkor nincsen védettségünk, hiába oltattuk magunkat a tavalyi vakcinával.

Hol adathatom be és mennyibe kerül?

A patikákban már kaphatóak a külföldi gyártók által forgalomba hozott vakcinák. Ezek hasított vakcinák: annyiban korszerűbbek a többi vakcinától, hogy 6 hónapos kortól már adhatók. A háziorvos írja fel és adja be őket, az áruk 1000-2000 Ft körül mozog. A másik típusú vakcina – ezt a típusú vakcinát ajánlják fel ingyenesen a kiemelten veszélyeztetett csoportoknak-, 3 éves kortól adható, és várhatóan csak október végén jelenik meg a patikák polcain. Háziorvosok, szakrendelők és oltóközpontok várják azokat, akik szeretnének élni a lehetőséggel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top