Egészség

Eger, a paralimpia városa – a befogadó és elfogadó hely

"Egy gombnyomás, és máris a verseny helyszínén vagyunk"– ez nekünk, kívülállóknak talán nem nagy dolog, de egy mozgássérültnek jelentősen könnyíti meg az életét.
Eger, a paralimpia városa- a befogadó és elfogadó hely Sok a gerincferdüléses gyermek

Pedig Egerben, talán a világon egyedülállóan, ilyen egyszerűen megy minden: a város felkészülten fogadja a fogyatékkal élőket, kiváltképpen a sportolókat. Így nem véletlen, hogy nemcsak a sportban, de a szervezésben is aranyérmesek a magyarok. Komoly nemzetközi elismerést hozott ugyanis a vendéglátásban is a tavalyi év a városnak: az itt szervezett kerekes székes világkupát az év legjobb nemzetközi sporteseményének választották és már akkor felkérték a szervezőket, hogy a következő négy évben a város állandó színhely legyen. A nemzetközi siker után döntött a Magyar Paralimpiai Bizottság is úgy, hogy Eger legyen a magyar paralimpiai versenyek nemzetközi centruma.

A vívók szeptemberi viadala előtt már benépesítik sportolók a várost; március 10–14. között az asztaliteniszezők küzdenek majd a világranglista-pontokért, összesen 170 játékos nevezett a különböző sérültségi kategóriákban, a mezőnyben 18 magyar asztaliteniszező található. Augusztusban nemzetközi erőemelő-verseny helyszíne lesz a hevesi megyeszékhely, ahol Európa legerősebb emelői mérik össze tudásukat. A város az akadálymentesítési programmal már rengeteg segítséget nyújtott az ideérkező mozgáskorlátozott vendégeknek. Az Eger & Park Hotelben 50 szobát alakítottak át akadálymentessé, ezzel a lehető legkényelmesebb körülményeket biztosították a sportolók és kísérőik számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top